Hasonszőrű zenei ízlésű barátaim a Watchhouse új számainak hallgatása közben kérdeztek rá legtöbbször, hogy mi ez a jó zene. Nos, ez az amerikai duó az egyik legkomfortosabb "őrszoba", ahová a magamfajta szinte könyörög, hogy bezárják. Ha pedig az "őrbódé/őrház" jelentését vesszük a Watchhouse-nak, akkor azt mondom: ez a zenekar valóban kivételesen őrzi az amerikai folkhagyományt.
A gitáros-mandolinos Andrew Marlin és párja, a hegedűs-gitáros Emily Frantz korábbi zenekarukkal, a Mandolin Orange-dzsal már sok éve meghódították az Americana műfaj közönségét. Ja, hogy mi az az Americana? Részemről csak gyanítottam, ezért pontosan utánanéztem:
Az Americana Zenei Szövetség meghatározása szerint "kortárs zene, amely több, és többnyire akusztikus, amerikai gyökerű zenei stílus elemeit vegyíti, köztük a country, a roots-rock, a folk, a gospel és a bluegrass, olyan megkülönböztethető hangzást eredményezve, amely külön világot jelent azoknak a műfajoknak a tiszta formáitól, amelyekre támaszkodik. (Wikipédia)
Miután ezt tisztáztuk, meg is van, miként lehetne magyarázatot találni arra a sokak által firtatott kérdésre, hogy mi a fenének kellett egy jól bevezetett banda hatodik lemezénél hirtelen nevet változtatni, amikor az új zenéjük lényegében ugyanazokkal az összetevőkkel operál. A fenti definícióban szereplő "külön világ" adhat némi kapaszkodót.

A Mandolin Orange egyik legismertebb száma:

S ugyanez, kissé belassulva: