Värttinä: Viena
A harminchárom éve működő Värttinä történetében mintha új felvonás kezdődött volna ezzel az albummal. A kezdetre alig emlékszünk, de kibírjuk anélkül is: akkoriban egy becsületes, ám nem túl eredeti karéliai hagyományőrző csoportként működött a zenekar. Aztán lépni kellett, szimbolikusan és igaziból egyaránt, lévén vidékről Helsinkibe költözött egyik-másik meghatározó tagja. Még az is a pakliban volt, hogy véget ér a sztori, de éppen ellenkezőleg: valójában ekkor, vagyis 1989-ben kezdődött el. Innentől új arcok, új szelek, új befolyások tükröződtek lendületes – előbb négy, aztán három boszorkányra szabott – feldolgozásaikban, illetve a népzenétől alig különböző saját számaikban. Aitara, Vihma, Ilmatar, Iki, Miero – sorolhatjuk jobbnál jobb lemezeiket, csendesen hozzáfűzve, hogy az utóbbi tíz évben azért csökkenni látszott az az átütő népszerűség…
De most megint helyzet van. Történt, hogy az – eredeti felállásából már csak Mari Kaasinennek örvendő – együttes magja nekivágott az ősi keletnek, a Kalevala forrásául is szolgáló karéliai Viena falvainak. Ezeken, mint mondják, nem fogott az idő. Ugyanazok a faházak, ugyanazok a szaunák, ugyanazok a tavak és rajtuk ugyanazok a ladikok, mint az ódon képeslapokon. És hozzájuk ugyanazok a dalok, csak az a baj, hogy a régi énekesek száma úgy megcsappant közben.
Nem meglepő, hogy Mariékban mély nyomot hagyott ez a „zarándokút”. Az ebből született album pedig azokban fog, akik besokalltak a fröccsöntött hangoktól és gesztusoktól. Durván leegyszerűsítve, a Värttinä etnopopjában ezúttal az etnóra került a nyomaték. Ez nem azt jelenti, hogy odaveszett a jellegzetes hangoltság, de a bőgő és az ütőhangszerek hiánya egy újraértelmezett előadásmódról árulkodik mindenképp. A három énekesnőt „mindössze” három hangszeres (harmonika, hegedű, gitár vagy mandolin vagy mandocselló) kíséri – ők persze elképesztően ott vannak, se több, se kevesebb a hangjuk a kelleténél. Hogy innentől meg- és felemelkedett a zenekar, az minden kockázat nélkül ideírható. Nagy kár, hogy az efféle letisztultság manapság többek számára az „unalom” szinonimája lett. De bármiként is, az Ukonlammas a Värttinä-életmű legerősebb száma, pont. (Westpark Music, 2016, Megjelent: Magyar Narancs)
A teljes album:
