Ha megvan, hogy mi is volt anno a Morphine, azzal az összetéveszthetetlen és utánozhatatlan poroszkáló, bluesos tempójával és mélybíbor tónusával, az elektromos baritonszaxofonnal, valamint Mark Sandman melankolikus énekével és kéthúros basszusával, akkor talán az is, hogy Mark halála tényleg nagy űrt hagyott maga után az alterock színtéren. Később, úgy 2009 táján a két másik tag, Dana Colley (bariton szaxofon) és Jerome Deupree (dobok) beszervezték New Orleans-i blues gitáros/énekes barátjukat, Jeremy Lyonst, hogy felvegyenek pár megemlékező dalt, de aztán együtt maradtak ebben a felállásban, mert a dolog működőképesnek bizonyult. Volt már 2016-ban egy saját kiadású lemez, és most kijött egy profibban rögzített anyag Fear & Fantasy címmel. A sound nem tér el sokban a korábbiaktól, és a dalok hangszerelése, dallamvezetése sem, viszont szerencsére még sincs szó sem bőrlehúzásról, sem pedig valaminek a kiárusításáról. Maradt tehát a blues ihletettség, de még több a folk áthallás, a végsőkig meglassított rockandroll feeling pedig szinte odacövekeli az embert a dalokhoz. Ha nem lenne szentségtörés, azt mondanám, hogy ez az egyik legjobb Morphine lemez.
Igazi klip nem készült még hozzá, itt van azért egy akusztikus élő felvétel és egy állóképes mintavétel a lentebb belinkelt album-streaming elé.