Bátran pályázhatott 2017-ben „az év afrikai albuma” címre a Trio-Da-Kali és a Kronos Quartet közös lemeze. Ennek a mali triónak – mely az angol rádiós-producer-kutató Lucy Dorán kezdeményezésére állt össze – az istenek családjából kerültek ki a tagjai: a balafonos Lassana Diabaté Toumany Diabaté zenekarából ismert, de Salif Keitával is dolgozott, a ngonis Mamadou Kouyaté Bassekou Kouyaté legidősebb fia, az énekes Hawa Diabaté pedig Kassé Mady Diabaté lánya. Két évvel ezelőtt már megjelent egy EP-jük, de az nem kavart különösebb hullámokat, most viszont padlót fogott a világ. Ebben persze szerepet játszott a világ legrangosabb kortárs vonósnégyeseként számontartott Kronos Quartet is, mely negyvennégy éves pályafutása során gyakran és emlékezetesen kollaborált világzenei előadókkal, az azerbajdzsáni Alim Qasimovtól az indiai Asha Bhosléig, a román Taraf de Haïdoukstól a finn Kimmo Pohjonenig, és így tovább. David Harrington zenekarvezető szerint ez a lemez lett a pályafutásuk egyik legszebb albuma, és még az is lehet, hogy nem csak azért mondja…
Ami biztos: az albumot nyitó Tita több mint szívszorítóan gyönyörű. Sorolható hozzá az összes szinonima: megrendítő, felemelő, drámai… Ráadásul arra is ragyogó példa, hogy egy nyugati megasztárnak miféle alázattal kell szolgálnia egy távoli – és manapság zűrös – világ hagyományának fiatal képviselőit. Ebben a közel hétperces darabban olyan esszenciálisan ragyog Mali zenéje, ami a későbbiekben megközelíthetetlen, de azért nem jár messze a többi szám sem. Feketén-fehéren leszögezhető: a Mali–USA tengelyen utoljára Ali Farka Touré és Ry Cooder együttműködéséből született ilyen veretes album. (World Circuit, 2017, Megjelent: Magyar Narancs)