Huszonkét évvel ezelőtt a líbiai Colonel Ghadaffi kiképzőtáborban alakult meg az énekes-gitáros Ibrahim Ag Alhabib vezette Tinariwen zenekar. Valami olyasmit jelent a neve, hogy "kopár tér". Egyik kezében Kalasnyikov, a másikban villanygitár, s miközben dúlt a mali törzsi és polgárháború, a tradicionális tuareg énekekből, a forradalmi szövegekből, a mali bluesból és a pszichedelikus gitározásból az ezredforduló világzenéjének talán legnagyobb hatású irányzata formálódott ki: a desert blues.

A Tinariwenre a kilencvenes évek végén bukkant rá "a világ legjobb francia zenekara", a Lo 'Jo, s miután bemutatta a producer-gitáros Justin Adamsnek, már csak pillanatok dolga volt, hogy Robert Plant is képben legyen. "Amikor először hallottam őket, úgy éreztem, ez az a zene, amit egész életemben kerestem" - lelkendezett, teljesen érthetően. A Tinariwenből ugyanis különleges módon egyszerre dől az észak-afrikai transz és a rock 'n' roll - ezen az albumon pedig, hogy a tárgyra térjünk, végképp. Az Aman Iman a harmadik Tinariwen-lemez, mindent tud, amit a többi, s alighanem a leginkább elborult, de az is lehet, hogy csak nekem van valami bajom. (Independentie/Emma, 2007, Megjelent: Magyar Narancs)