Honlapunk Live szekciója alatt már beharangoztam ezt a lemezt, s íme a Back to the Moon album címadó számának klipjére nem is kellett sokat várni.
"Ha vannak a jazznek új prófétái, Thomas de Pourquery ennek mindeképpen egy emblematikus példája, mivel nemcsak Coltrane-t idéző szaxofonjátékával kápráztatja el hallgatóságát, hanem hihetetlen érzékeny éneklésével és erős szövegeivel egyszerre gondolkodtat el és perdít táncra, miközben egy hamvába holt zenei stílust éleszt újjá. Van a jazzben egy új irány, a dallamközpontú, energikus, táncos-életigenlő és ezáltal a fiatalok felé is nyitó hozzáállás, melynek a francia multiinstrumentalista Thomas de Pourquery és Supersonic zenekara rendkívül fontos képviselője."
Pourquery-ről magam sem fogalmazhattam volna találóbban, mint a Trafó koncertajánlója teszi a 2017-es budapesti Supersonic-koncert kapcsán. Az elmúlt négy évben szigorú értelemben véve nem jelent meg Supersonic-lemez, hacsak a zenekar három fúvósából álló Droles De Dames CD-t nem számoljuk, de erről inkább külön ejtek szót.
"Vissza a holdra", tehát maradt az űrjazz, a zűrből viszont hallhatóan visszavettek: az album sokkal inkább eksztatikus lubickolás a súlytalanságban, mint a korábbi időkre jellemző, akár sportcsarnoknyi rockközönséget magával ragadó áradás. Pourquery éneke már-már slágerlistákra törő búgatással bír, s ezt a populáris vonalat erősítendő még egy karibi-örömtáncos spacejam hangulatot is behoznak egy vendégénekesnő közreműködésével (O Estrangeiro).
Mondom megint, mondom folyton, hogy a jazz nem is igazán az már, úgy általában sem, ebben az esetben meg aztán kiváltképp. Hozzáteszem, nem semmi, hogy a Supersonic a jazz megfakult gönceit az otthonosságérzet megtartásával cserélte hightech szkafanderre. A költő után szabadon: az meg már kifejezetten valami, amekkora szívvel szax-szintetizálja a kölünböző műfajokat, a régit és az újat.
Jazz ide vagy oda, az év egyik csúcslemeze.