Check&Choice
Check&Choice
Check&Choice

Thione Seck: Orientissime

Thione Seckről - a Szenegál-Kuba tengelyen úttörő Orchestra Baobab zenekar egykori énekeséről - csomóan azt hihetik, hogy Youssou N'Dour Egypt című lemezének a sikerét lovagolja meg, pedig szó sincs róla: az Orientissime felvételei 1999 és 2002 között készültek, s Seck már korábban is kimutatta a Kelet iránti vonzalmát. Csak éppen most futott be vele. Seck hangja úgy fest, mint a legpompásabb somlói galuska: bármily édes, cseppet sem geil, s a rumot sem spórolták ki belőle. Sőt. Nem is csak a hangja. Lényegében az egész lemez, úgy, ahogy van. Megjárta hozzá Párizst, Dakart, Kairót és Madrászt, kimazsolázta a muzsikusait, s végül az év egyik legragyogóbb albumát tette az asztalra. Aki hallja, adja tovább: töltsön egy mágikus órát Thione Seck varázsszőnyegén, Szenegál, Egyiptom és India klasszikus, könnyű- és népzenéje körül lebegve! (Syllart/Cantos/Frochot Music, 2005, Megjelent: Magyar Narancs) 

Marton László Távolodó

Az én koromban (65) már ajánlatos a múlt idő. Ha visszagondolok, egész életemben csak mutogattam. Lemezeket, együtteseket, és rajtuk keresztül magam. A barátaimnak és a szerelmeimnek a szobámban. A tanítványaimnak az iskolában. Aztán tágult a kör. Mutogattam fűnek-fának újságban (Magyar Narancs), a Sziget Fesztiválon, lemezeket és filmeket szerkesztve, és hétről hétre a világzenei rádióműsoraimban. Nincs ezen mit mérlegelni. A mutogatós bácsi – maradjunk ennyiben…
Megosztás

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Írnál nekünk? 
Itt tudsz kapcsolatba lépni velünk! 
Kapcsolati űrlap (#1)

© Check&Choice 2021 - 
2023
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram