Az angol post punk/new wave The Monochrome Set első körben 1978-85 közt létezett, majd újrázott egyet a kilencvenes években, harmadjára pedig 2008-tól, és ez a szakasz tart még ma is. Így adódik a kérdés, mit érdemes elmondani róluk egy rövid bejegyzésben, ami egyszerre általános és a mostani inkarnációjukra is érvényes jellemzés? Talán ezt: jó dalokat írni mindegyik korszakukban képesek voltak, és az albumaik egészére sem lehetett sosem panasz, ennyit tehát az eddigiekről; viszont ez az Allhallowtide című új az eddigi legeslegjobb (és még akkor is, ha nyilván az előző után is ugyanezt gondoltam), úgy simogatja ilyesféléken felnőtt suhanckori (vagy tán egyenesen gyermeki?) énemet, hogy a mai is belesajdul. Végül is mi lehet jobb annál, ami összeköt önmagammal? Ráadásul a világidőt semmibe véve.