Két ír, harcedzett zenei veterán, Cathal Coughlan (Fatima Mansions, Microdisney) és Garret Jacknife Lee politikai-pop projektje a "Televízió".
Mindketten jelentettek meg szólólemezt a közelmúltban (linkek alul), aztán Lee kiterjedt produceri munkái mellett (U2, The Cars, Modest Mouse, The Killers, Crystal Castles, R.E.M., Editors) egyre több remixet is készít, ugyanakkor duójuk eléggé eltér eddigi munkásságuktól: mondhatni egy még szürreálisabb csatornára váltottak.
Albumuk a hAon címmel március elején jelenik, eddig az alábbi három single jött ki, kettőhöz az egykori Public Image Ltd (PiL) basszeros, későbbi dub-guru, Jah Wobble készített remixet.
A Falun Gong Dancerről annyit, hogy egyrészt alább a Wikipédia szócikke a címet illetően, másrészt a szöveg többi részéből azért kiderül táncosunk kollektív aspektusa, illetve hogy az emberiség "szeretet-asztronautája" azért egyszer majd célba ér.
"A Falun kung (法轮功, Falun Gong, más néven Falun Dafa) egy kínai vallási irányzat és meditációs módszer könnyed testi gyakorlatokkal kombinálva, egy „spirituális út”, melyet Li Hung-csi teremtett meg az 1990-es évek elején. Lényegének tekinti, hogy híveit összhangba hozza a világegyetem alapvető tulajdonságaival, amely Li mester szerint az őszinteség, a könyörületesség és a tolerancia. A Falun kung meditációt és lassú csikung gyakorlatokat egyesít morálfilozófiával. A spirituális mozgalom eredetileg Kínából indult ki, de azóta már több, mint 80 országban gyakorolják. Li mester írásait már több, mint 40 nyelvre fordították le. A Kínai Kommunista Párt 1999-től intenzív propagandakampányba kezdett a mozgalom felszámolása érdekében. A Falun kungot „eretnek szervezetnek” minősítette, amely a társadalom stabilitását veszélyezteti. Emberijogi szervezetek közlése szerint a mozgalom gyakorlóit a hatalom részéről atrocitások érik, például bírói ítélet nélküli bebörtönzés, kényszermunka, pszichiátriai visszaélések."
San Ysidro entry
Interrogated twice
USA for dummies
the precious gift of life
In Cheyenne you dazzled
Dancing under ribbons
long stage
in white light
By the London embassy,
in the rain light crouched
Organ theft, forced labour,
your placard did announce
Beijing hired muscle
Could not gas or taser
you home
Nuked and neutered shell man
stay grateful, play along
Smitten by some young one
who danced for Falun Gong
Burned up as a pauper
in Sydney or Jakarta
she danced
I worshipped
She can speak in Dragon
and levitate through walls
She can touch me sweetly,
then wickedness will fall
Just need 90 billboards
myths morphed into forecasts, then
you'll steal away,
embrace
and heal me
when she gazes on me
love will conquer all
A duó által "teokratikus elektropopnak" titulált számban ismert ír televíziós személyiségek manipulált arcai láthatók.