A tuareg sivatagi bluesra az ezredforduló környékén figyelt fel a világ. Az alapjait még a hetvenes évek végén rakta le a Tinariwen, iskolát teremtve követői, többek közt a Terakaft és az Etran Finatawa előtt. Most pedig egy új ígéret robbant a színtérre, amelyről máris olyasmiket olvasni, hogy „a sivatagi bluesban elkezdődött vele a jövő”.

Mint tudjuk, a sivatagi blues több mint irányzat: ez bizony kőkemény életmód. A gyilkos napsütés, a szárazság és a sivatag könyörtelensége mellett az újra és újra lángra lobbanó polgárháború és a folytonos vándorlás vagy menekülés van mögötte. A Tamikrest zenekar tagjai Kidal városában verődtek össze, és azt jelenti a nevük, hogy összefonódás. Koalíció. Mindazokból a stílusokból – a pszichedelikus tamashek gitározástól az arab popzenén át a rockig –, amely addig a hátterükül szolgált. 2009-ben meghívást kaptak a rangos Sivatag Fesztiválra, ahol felfigyelt rájuk az amerikai folk-rock legenda, Chris Eckman. Felfigyelt, és azonnal lecsapott. Egyrészt beolvasztotta őket a Dirtmusic nevű zenekara tavasszal esedékes albumába, másrészt az ő irányításával jelent most meg az első Tamikrest-album. Az Adagh az első hallásra akár Tinariwen is lehetne, de tényleg érződik rajta valami friss szél. Mélyebbek a grúvok, dögösebb a basszus, kevesebb a hardcore, viszont több a dallam, vagy úgymond a rádióbarát slágergyanú. Abból pedig olyan tutit, mint az Aicha, még nem hallottam ebben a műfajban. De azért nem kell hígulástól félni. És aki a tömény pszichedéliára vágyik, végül a Toumastintól megkapja. Csak találjon utána magára. (Glitterhouse Records, 2010, Megjelent: Magyar Narancs)