A francia Super Parquet rátalált arra a jól körülírható zsánerre, amivel bár sokan próbálkoznak, de ilyen egészséges és elementáris erővel, és tényleg egyedi módon megvalósítva csak keveseknek sikerül: ez a hangzástér és zeneiség a trance partik és a falusi-, sőt sámán-gyógyítói folk közötti aranymetszésre lett kalibrálva. Vagy nagyon tudatosak, vagy a művészi vénájuk ilyen erős, de azt érezni egyszerre táncos és a szertartások emelkedett hangulatát is megidéző muzsikájuk közben, hogy semmiféle arányeltolásra nincs már szükségük. A lüktető és vibráló elektronika a dudával, bendzsóval és beazonosíthatatlan helyi akusztikus hangszerekkel megnyugtató és felajzó egységbe olvadt, így az a kettősség, ami minden tekintetben jellemző rájuk, üdvözítően működőképes. A négy muzsikus (kettő az akusztikus hangszerekkel, kettő pedig az elektronikával babrál) 2012 óta turnézik rendszeresen, és talán nem túloznak a beszámolók, hogy a közönség nem igazán szeret lejönni a tánctérről a minden esetben beszippantó előadásokat követően.