Check&Choice
Check&Choice
Check&Choice

Sőregi Anna: Széki versek

2022.06.14.

Sőregi Anna albuma a széki dalok és vonószenék jól dokumentált és bőséggel felgyűjtött kultúrköréből lett összeállítva, így Anna a bőség zavarával szembesült: „Nemcsak a szövegek nagy mennyisége, ezerfajta variációja árasztott el, mint a tengervíz, hanem az érzelemből fakadó, különleges előadási stílus, hangvétel, hangszín is, ami a múlt széki énekeseire általánosan jellemző, és a szövegeket oly kifejezővé, élettel telivé teszi a korai Pátria lemezek Lajtha-féle gyűjtéseitől kezdve a legutóbbi időkig. Minden nagy énekes egyéniség ugyanis egy adott dallamra saját ízlése, sorsa szerint énekli rá a szövegeket, ezért is olyan személyes hangúak. Ungvári Mártonné Prózsa Zsuzsát, Sípos György Sándorné Juhos Zsuzsát, Papp Mártonné Fülöp Máriát, Csorba Jánost, Szabó Varga Györgyöt, Székely Ferencet ilyen szempontból is mestereimnek tekintem, még ha sajnos nem is találkozhattam velük. Az az eltűnt világ azonban, amit ők éltek, és életükkel, művészetükkel képviseltek, számomra – és remélem, sokak számára – olyan értéket képvisel, amit mai életemben is szívesen látok viszont.” A múltat valóban nem eltörölni kell, ahogy ez szintén megfogalmazódik a CD kísérőfüzetében, hanem betölteni, és ez összecseng azzal az egész emberiséget érintő válságkezelő újszövetségi gondolattal, hogy ami meghaladja az vérségi szeretet szintjét és magasabb szinten köti össze az embereket, az a szellemi kapcsolat, a hétköznapi horizontális társuláshoz hozzáadódik tehát a vertikális.

Sőregi Anna és népes zenészcsapatának (Halmos Attila, Gombai Tamás, Árendás Péter, Havasréti Pál, Juhász Zoltán, Liber Endre, Kelemen László, Szabó Annamária, Sípos Márton) lemeze úgy esszenciális sűrítménye a bevezetőben tárgyaltaknak, hogy egyrészt szerkesztésbeli ívében a széki zene és kultúra minden fontos tárgykörét érinti, bevilágítva valamennyi szegletbe, mégis megnyugtatóan kerek és egységes az album egésze. Nincs is elhallgatva semmi az élet édes-nehéz teljességéből: az ébredő szerelem és az erre rányíló bizalom – a népzene elsöprő energiáinak jó része pont abból fakad, hogy sok dal és vonószene a párválasztáshoz köthető -, aztán a mindennapi élet ízei, a szépségek, a megpróbáltatások és a néha kikerülhetetlen tragédiák lettek sorba véve és összeérintve. És ha a végére érve sem lelünk örömet és megnyugvást, mégpedig elsősorban emberi mivoltunkban, mert ez a zamatos és a lét sokszínűségét körüljáró lemez ehhez egyértelműen hozzá tud segíteni, akkor tényleg máshol keresgéljünk. (Fonó, 2022)

Rácz Mihály

Évtizedek a zeneiparban. Még a gyerekkort se számíthatjuk le ebből: nem elég, hogy idejekorán rejtett kincsek után kutattam a homályzónában, de el is gondoltam a magasabb és mélyebb vonatkozásokat, amiket gyakran meg is fogalmaztam. Tinédzserként már nem csupán a magam számára, így lettem zenei újságíró. Később kiadóknál és lemezterjesztőknél is melóztam, többek közt kiadványmenedzserként. Közben saját underground zenei fanzint szerkesztettem, körülbelül ezeregyszáz rádióműsort raktam össze, valamint koncerteket és tehetségkutatót szerveztem.
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Írnál nekünk? 
Itt tudsz kapcsolatba lépni velünk! 
Kapcsolati űrlap (#1)

© Check&Choice 2021 - 
2023
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram