Ez a libanoni duó már vagy hét éve nem működik, ám mióta Yasmine Hamdan befutott Párizsban, újra és újra előkerül. Valójában ennek a válogatásnak az ötlete is 2008-ban merült fel, csak akkor nem sikerült. De nézzük sorjában.

Zeid Hamdan (billentyűk) és Yasmine Hamdan (ének) 1997-ben álltak össze, hogy párosítsák a klasszikus arab dalok és az elektronikus tánczenék iránti elragadtatásukat. Libanonban akkoriban meglehetősen szolid volt az elektronikus tánczenei színtér, de bizonyára nem csak ezért vált Yasmine underground ikonná már az első albumukkal (Bater). Szélesebb nyilvánossághoz persze nem jutottak el, a rádió és a tévé szóba sem jöhetett, ahhoz Yasmine túlságosan elkötelezte magát az emancipáció és más szabadságjogok mellett. De két korongot (Cheftak, Enta Fen) kiadtak még, mielőtt Yasmine odébb­állt. Párizsban aztán Mirwais Ahmadzaïval készített lemezt (Arabology), majd kijött az első szólóalbuma, a viharos sikerű Ya Nass, 2013-ban. Időközben Jim Jarmusch is rákattant, és – önmagát alakítva – szerepeltette Yasmine-t a Halhatatlan szeretők című vámpírfilmjében. És ez nem csupán életrajzi adalék.

A Soapkills legjobbjait (Tango, Marra Fi Ghnina, Enta Fen, és ez a minimum) hallgatva ugyanis nemcsak az tűnik ki, hogy Yasmine abszolút otthonos a klasszikusok világában, hanem az is, ami ezen a világon túli – ha úgy tetszik, időtlen, vagy éppen másvilági. Yas­mine éneke zsigerből, jóvátehetetlenül „vámpíros”, és ezt a mára helyenként meghaladott elektronikus tánczenei hangütés sem tudta kikezdeni. Ebben a csavarban rejlik a súlya és a mélysége a Soapkills popzenéjének; nagyon fasza, hogy elérhető lett végre! (Crammed Discs, 2015, Megjelent: Magyar Narancs)