Ha van még igazi punk dolog manapság, ami nem a régi rockndroll unalmas ismétlése, akkor az a nyegle, szókimondó, mindent fogpiszkálóra tűző, és zeneileg is hulladékhasznosító, tehát attitűdben és tartalmilag is punk Sleaford Mods. A 2007-ben Nottinghamban alakult zenekar ma Jason Williamson énekes/szövegfelelős és Andrew Fearn zenész duóját takarja. Hatásaik közt ott van a zenei underground színe-java, a korai elektronikus zenék, a kikeményített hip hop és a new wave mellett nekem elsősorban a szintén angol Crass ugrik be, tessék belehallgatni például a 79-es Stations of the Crass albumba. Dolgoztak együtt más bandákkal (a Prodigytől a Scornig), és néha énekeseket is meghívnak egy-egy dalba, de a lényeg a végletekig lecsupaszított elektronikus kattanásra alapozott tömény szövegmondás. Saját stílusmegfejtésük: „electronic munt minimalist punk-hop rants for the working class”. De ez csak a játék része, ha belefogunk és velük maradunk, a táncviszketegség mellett nem csak a ritmusokra, de a szövegekre bólogatás lesz a legnagyobb élvezet: olyan életképeket, kifordított, mégis hétköznapi helyzeteket kapunk a munkásosztályról, hírességekről, popkultról, egyáltalán a kapitalizmusról, amiket lehet, hogy határok, kontinensek és kultúrák választanak el tőlünk, de igazából mégsem.

Felütésként:

Ez a dal még zeneileg is közel áll a klasszikus punkhoz:

Igazi minimál:

A kislemez-sláger Billy Nomates közreműködésével:

A végére pedig egy KEXP-es live-show: