Salamon Soma: Tudat alatt (Fonó, 2023) című lemezén, bár hallgatóként simán népzeneinek hangzik, valójában egyetlen konkrét autentikus dallam sincs, úgyhogy látszólag ezzel odébb léptünk a szó szerinti folklórtól, de igazából persze mégsem. Soma tapasztalt muzsikus, mi is szeretjük azokat a bandákat, amikben megfordult (Magos, Erdőfű, Fanfara Complexa, Buda Folk Band), és a jelek szerint eljött az idő, amikor mindezzel kezdeni kellett valami mást is: „Ha kérditek, milyen zene ez, a választ nem tudom. Kíváncsi voltam, elindultam; félhomályos, ismeretlen ösvényen, magam felé. Mielőtt visszafordultam, különös dallamok szegődtek mellém. Koruk nincs, érvényük talányos. Eltörnek és összeforrnak, összetartanak és szétszaladnak. Ha egyvégtében hallgatod, talán van történetük is. Átvillanó gondolatok, elfelejtett emlékek: furcsa rajzolataim, tudat alatt.”

Az album borítójára viszont mindössze ennyi kísérőszöveg került: „A lemez anyaga nem népzene”. Adódik a kérdés, hogy akkor mi? A fenti önvallomás nyomán azért kiolvashatjuk, hogy valahol mégis csak az, hiszen ami felhalmozódott majd lepárlódott az eddigiekből, az abból ágazott le. Bár így többször áthallgatva nem annyira távolodó ipszilon ágnak tűnik, mintsem inkább párhuzamosnak, esszenciális létélmények zenei foglalatának, ami pont abból sarjadt ki, mint a népzene maga, a megélt dolgok elmuzsikálásának elemi vágyából. Hogy aztán kívül is formát kapjon, amit meg lehet aztán szemlélni, osztani, és abból valamit visszanyerni. A népzene érdekes képződmény, nehéz is startvonalat kijelölni az egymástól átvett dalok, pikulákkal bontogatott pásztorzenék, majd a különböző udvari muzsikák egymásra rímelésének tengelyén, hogy aztán azok visszaáramolva a közösségibe, a mindennapok és ünnepek kísérőjeként végső formáikat elnyerjék, és itt fölmerülhet a kérdés: hogyhogy végső? A népzene már valami változatlan és örök objektum, érinthetetlen és szent? Az a kor, ami a népzenét kívülről, városi kiművelt fejjel újra felfedezte, nagyjából az utolsó pillanatokban, amikor az már kezdett a hagyományos életterek megszűnésével tempósan kikopni a létezésből, lelkesen, de féltőn összegyűjtötte és betárazta a megfelelő fakkokba, majd részben/egészben vissza is vitte eredetének helyszíneire, valamint a táncházmozgalom keretei közt újabb színtereket is teremtett hozzá. A féltés persze jó dolog, mert a tisztán tartott eredeti forrásból újra és újra lehet meríteni, onnan, mint kályhától mind ahányszor el lehet indulni, máskülönben viszont a mesterek soha kétszer ugyanúgy el nem játszották a dalokat és táncrendeket, mindannyiszor a pillanathoz igazították, saját hangulatot és az esemény menetét beforgatva, így zárjuk is rövidre: a népzene eredeti közegében, még ha a fődallamokat és fordulatokat meg is tartotta, folytonosan alakult, formálódott, fejlődött. Salamon Soma szólóalbuma egy nagyszerű muzsikus saját külön bejáratú népzenéje, de rendben, ne hívjuk annak, mert ezek a szilánkok bár valóban nagyon emlékeztetnek a veretes dallamokra, és a világ egyik felén az ilyesmiket a felhasznált hangkészlet és dallamjelleg okán simán folknak hívják, de ezen felül már valóban nincs jelentősége az egésznek, így inkább örüljünk annak, hogy valaki hajlandó és képes szabadon fogalmazni azzal, amit tanult, amit megszeretett, ami adatott neki. Azzal a borítóra írt feloldozó mondattal odahagyta a megfelelési kényszerei jó részét, majd körülnézett, hogyan lehet azt a külső világba vinni, ami belül zajlik.

Soma lemeze repetitítven építkező tarka szőttes, mindazon hagyományokból hallhatók rajta impressziók, amiket kiismert, tömören fogalmaz ugyan, de kellően kibontakoztatja a témáit, és néha még szűkebb pátriáját is odahagyja, hogy távolabbi pusztákra tévedjen. És mivel nem csak úgy oda van kenve valami ebből vagy abból, minden menet jól érzékelhető kontúrokat kap, ezért aztán az egész átbucskázik, mert így kirajzolva és határozottá téve az alapötleteket, ezek már biztosan nem maradnak tudat alatti szférákban, ettől kezdve oda-vissza megtapasztalható objektumok. Ha ilyen a nem-népzene, ebből bármennyi jöhet.