„Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.”

(Arany János: A walesi bárdok - részlet)

Richard Dawson, az angol folk fenegyereke vitathatatlanul újra a húrjába csapott, hiszen Henki című albumát a finn metál egyik prominens képviselőjével, a Circle nevű zenekarral vette fel.
Dawson zenei munkássága eddig is tele volt váratlan húzásokkal, de ez a közel egy órás, 8, 9 és 12 perces számokat felvonultató kvázi rockopera azért jócskán odaver a mezei folkrajongónak. Igen, a muzsika a tovaszállós, elkalandozó kiállásokkal, a szokatlan instrumentális betétekkel együtt is egyértelműen progresszív metál, tele eufórikus áriákkal à la Iron Maiden, vagy Judas Priest.
De bármennyire is bárdolatlannak tűnik bárdunk, Dawson kivételes regélő vénája és muzikalitása átsüt ezeken a dalokon, s az egész metál körítést megfényesíti és átemeli a zenés kortárs költészet, illetve dráma dimenziójába. Történeteire jellemző az erős képiség, korábbi dalai kapcsán sokszor eszembe jutottak a brit filmesek, Ken Loach vagy Mike Leigh mély humánummal ábrázolt, esendő karakterei, ezekhez most akkor nyugodtan idevehetjük még a finn rendező, Aki Kaurismäki figuráit is.
A szövegek teljes megértéséhez nem árt egy 'Kis növényhatározó' (minden számcím egy növény neve), plusz kis jártasság a görög mitológiában, aztán némi analizáló és szintetizáló készség. Mert addig még világos, hogy a borostyán-minőség miként analógiája mindent eluraló földhözragadt világunknak; azt is látom, miként viselkedik az ember ragadozó kancsókaként, de a szilénénél már jól jött a telefonos segítség. Ez lenne alább tehát a fodrosszirmú sziléne, melynek a csészéje éréskor széthasad (bal oldali két kis ábra).

A szóban forgó dal (Silene) pedig arról szól, hogy 32 ezer éve egy mókus eltemetett egy magot, amit egy mai kutatócsoport megtalált, és kivirágoztatott. Ez eddig a természet csodájáról mesél, de egy elejtett röpke vallomással - "Mennyire szeretek veled üldögélni, kedvesem!" - rögtön veszünk egy nagy kanyart a szerelmi líra vidékére, s szembesülünk Dawson egyelőre beteljesületlen vágyódásával.
Fájdalmasan groteszk képet fest korunkról a Matuzsálem-fa (Methuselah) című szám, melyben a tudós Donald Currey a világ ma ismert egyik legidősebb élőlényét kutatva, akkor jött rá, hogy megtalálta a sörtés kúpos fenyő legöregebb példányát, miután azt elfűrészelve mintát vett belőle. "Hát nem látod? Hát nem hallod? Hát nem érzed, hogy itt állok a szakadék szélén?" - hangzik fel aztán Dawson keserű kérlelése a refrénben.
Dacára a közismert stílusjegyeknek, a Henki (személy, lélek, vagy szellem finnül) mentes minden metál klisétől, s nemhogy nem a szörnyeteg számának hódol, de a túlvilági lét bizonyságával (Lily) egy olyan, a lemezborítón is megjelenő királyságot hirdet, ahol nem az Edward-félék uralkodnak.