Van, amit nem kerül meg az ember és nem is odáz el: ahogy elstartolt a német duó albuma, tudtam, hogy lesz még vele dolgom. Amikor másodjára indítottam el utána is néztem, és hát elég szűkszavúak: hivatkoznak az Amon Düül II-re, meg Junior Kimbroughra, és nagyjából ennyi, de mit is várjon az ember egy céltudatosan megszólaló, hallhatóan precízen kidolgozott instrumentális rockbandától, amibe valóban beleszőtték az időtlen rockandroll és a blues színe-javát, miközben a végkicsengése afféle lefojtott pszichedéliától feszülő alt-country.