Check&Choice
Check&Choice
Check&Choice

Ötödik Évszak: Ne rejtsd el

2021.10.19.

Az Ötödik Évszak világa a széles merítésű folkra van felfűzve, a klasszikus népzene jelenléte azonban hangsúlyosan kontúrosabb. De elsősorban a szegletek és hézagok kitöltése tekintetében, szó sincs az adott hangulatok és dalok teljes leuralásáról. A produkció aurája elsősorban érzelmi feszülésekkel és bejárásokkal van feltöltve, az egészen visszafogott, testiséget is vállaló lefojtott vibrálásoktól a bátran kitárulkozó lelki megnyílásig, végig egy olyan úton, ami nem csak névlegesen vállalja európaiságát, hanem átgondolt kulturális összetettségében. Mégis, minden bevállalásával és nevetős lazaságával együtt átlengi valami roppant vonzó szemérem is, amitől még inkább nekünk és rólunk szól. A képlet roppant egyszerű: a népzenében jártas, jó bandákban kipróbált muzsikusok (Hegedűs Máté – hegedű, Csoóri Sándor „Sündi” – brácsa, tambura, koboz, ének, Szabó Csobán Gergő – bőgő, Zimber Ferenc – cimbalom és Takács Ádám – hegedű) saját hangszereiket szabadon használva írtak játékos és lehetőleg sokféle hangulatot beidéző dalokat, amik szerencsére nincsenek túltolva semmilyen irányba. Ezért pont úgy működnek is, mint az szándékukban állhatott – már ami elgondolható ebből műélvezet közben, az érzelmi felfokozottság élvezete profin kipenderít józanságunkból, amit persze bolondok lennénk bánni.

Ez az „akusztikus városi zene” akkor a legátütőbb, amikor nem egyszerűen csak hangulatban van, de meg is tud mámorosodni a drámai felhangok töménységében. Ilyenkor az van, hogy már mindenestül belülre tévedünk, a kószáló hegedű és cimbalom, a szaggató brácsa vagy akár a cimbalom megszaladásai ott kavarognak köröttünk; ilyenkor belső hő keletkezik, és ez a forróság valami igazán lényegesre tapint rá: a létezés egyedi és megismételhetetlen csodájára. A Zobor például hangsúlyosan hozza mindezt. Ehhez persze elengedhetetlen Izabella Caussanel éterien szellős hangja és beleérző készsége – nem mondom, hogy a muzsikus srácok tehetsége és kiérlelt zenei tudása nem elég a megmártózáshoz, de a varázslathoz már Izabella is szükséges. Ő egyébként francia-magyar, így ezzel a lehetőséggel élve több francia nyelvű dal is lemezre került. Alapvetően ezek lettek némileg a lazább, oldottabb, virgoncabb percek, a magyarul eldaloltak pedig a masszívabbak, és ez akkor is így van, amikor dalon belül van nyelvváltás (na jó, a Madárka legyen kivétel, ebben gyakorlatilag nem számít a váltakoztatás, úgy padló, ahogy van). A népdalszövegeken túl egyébként domináns a klasszikus költészet: Victor Hugo, József Attila, Csoóri Sándor és Szép Ernő versei mintha tényleg ezekhez a dalokhoz íródtak volna.

Ne rejtsd el (Fonó, 2020) című debütálás nem egyszerűen egy reményteljes nyitás, hanem egyből a csúcsra is repítette az Ötödik Évszakot (a világ- vagy népzenei kategória Fonogram díját is bezsebelték érte idén), reméljük élnek a lehetőséggel…

Rácz Mihály

Évtizedek a zeneiparban. Még a gyerekkort se számíthatjuk le ebből: nem elég, hogy idejekorán rejtett kincsek után kutattam a homályzónában, de el is gondoltam a magasabb és mélyebb vonatkozásokat, amiket gyakran meg is fogalmaztam. Tinédzserként már nem csupán a magam számára, így lettem zenei újságíró. Később kiadóknál és lemezterjesztőknél is melóztam, többek közt kiadványmenedzserként. Közben saját underground zenei fanzint szerkesztettem, körülbelül ezeregyszáz rádióműsort raktam össze, valamint koncerteket és tehetségkutatót szerveztem.
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Írnál nekünk? 
Itt tudsz kapcsolatba lépni velünk! 
Kapcsolati űrlap (#1)

© Check&Choice 2021 - 
2023
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram