A két világháború közötti Bukarestről Kelet-Európa Párizsaként emlékeznek a beszámolók; kisebb súlyú képzőművészeti, ám annál virulóbb éjszakai és zenei élettel. Aztán ahogy épülni kezdett a szocializmus, bezárni kényszerültek a mulatók, a zenészek szedhették a sátorfájukat, egyszóval lőttek az olyan dekadens nyugati hóbortoknak, mint például a tangó.

Oana Catalina Chitu nem Bukarestben, hanem vidéken nőtt fel, ám városi rokonságánál egyszer csak rátalált azokra az ódon gramofonlemezekre, melyek a harmincas évek tangófelvételeit örökítették meg. És egyiken-másikon ráismert azokra a dalokra, melyeket odahaza az apja is énekelt valamikor. Ennek a régi-új világnak a bizsergése nem hagyta nyugodni, a végére kellett járnia, úgyhogy hamar előkerültek az olyan nagy nevek, mint Jean Moscopol, Cristian Vasile vagy Maria Tanase. Maria - akit három évvel ezelőtt Alexander Balanescu is megidézett Maria T című lemezén - különösen izgalmas volt a számára, hiszen ő a tangót és a sanzont román népzenével keverte.

Ilyen háttérrel érkezett Chitu a kilencvenes években Berlinbe, ahol zongorázni és énekelni tanult. 2000-ben Romenca névvel megalapította a zenekarát, de még kellett hét év, hogy kedvenc bukaresti tangóit színpadra állítsa. Aztán még egy, hogy megjelenjenek lemezen is.

Mit mondjak, fantasztikus... Tanítani kéne. Hogyan lehet, hogyan kell modorosság nélkül, vérprofi képzettséggel a lehető legtermészetesebben énekelni? Hogyan lehet, hogyan kell megidézni Tanasét? Hogyan válhat egy letűnt világ ilyen varázslatosan frissé? Hogyan forrhat össze egy tangó, egy dzsessz- és egy folkzenekar?Mondom, fantasztikus hang, fantasztikus - cimbalom, harmonika, hegedű, klarinét és a többi - hangok, fantasztikus hangulat. Ide a bökőt, ebből elképesztő durranás lesz.
(Asphalt Tango, 2008; Megjelent: Magyar Narancs)