Augusztus végéig fogalmam sem volt róla, hogy eszik-e vagy isszák bármelyik zenész nevét ebben a projektben. Pedig akad pár, ráadásul négy különböző zenei területről érkeztek. A zeneszerző-főnök David Neerman klasszikus képzettségű zongorista, de idővel átpártolt a jazzes vibrafonozásra. A balafonos Lansiné Kouyaté griot családban született Maliban, így zenész szülei örökségének továbbvitele nem volt számára kérdés: hat évig turnézott Salif Keitával, illetve olyan további world music nagyágyúkkal játszott, mint Mory Kanté, Baaba Maal, vagy Manu Dibango. (A két ütőhangszeres együttműködött már korábban, közös lemezük is van Kangaba címen.)
Az afro-amerikai énekes hölgy, Krystle Warren blues-, folk-, és popdalokban utazik, a karvezetővel ezúttal kilenc tagú Ensemble Sequenza 9.3 pedig egy leginkább kortárszenében jeleskedő énekegyüttes. Ők négyen Franciországban találkoztak, én pedig velük egy jazzfesztiválon Coutances-ban.
A koncert előtt nem sokkal mutatott be a szaxofonos-énekes Thomas de Pourquery (lásd a róla szóló többi bejegyzést a honlapon) David Neermannek, mondván: "A barátom koncertjét ki ne hagyd, mert ez a favorit a fesztiválon!" Persze, kedves gesztus egy havernak, gondoltam, de hamar kiderült, hogy tényleg az év egyik kiugró meglepetését volt érkezésem megnézni.
Afrika csodás hangjai és az európai klasszikus kórushagyomány, a Led Zeppelin-nóta (Friends) és a lehengerlő vibrafonjáték, a koromfekete blues és a Pink Floyd-feldogozás (Us and Them), a szívet szakajtó saját soul-számok és a kortárs zene, mind olyan természetességgel és harmonikusan szóltak együtt, mintha eleve nem léteznének műfaji keretek. Csak lestem, pergett az ámulatba ejtő mozi, meg néha a könnyem.
Így merészkedjen jazzfesztiválra az óvatlan emberfia.

A zeneszerző-vibrafonos David Neerman: