41 sorlemezzel a háta mögött (ebből 16 a Crazy Horse-szal), mit várhat az ember a rock 76 éves, örökifjú ikonjától? Részemről mondjuk azt, amit mindig is az elmúlt 30+ évben: karcos rock&roll himnuszokat, melyek a jövőnkért aggódva, nemes haraggal ostorozzák társadalmi igazságtalanságainkat; torzítós, saját üveghangokkal védjegyzett, túlvilági gitárnyűvést; valamint olykor már giccsbe hajló, könnyfakasztó-szívmelengető balladákat.
A Barn fényes magabiztossággal, mindenféle nosztalgiázós érzetet mellőzve hozza mindezt ettől a tántoríthatatlan hippitől, ráadásul ahogy a kritikusok is megjegyzik: azért egy árnyalattal ütősebb eredménnyel, mint az elmúlt évek Young-albumai. Szépen sorakozik itt minden, amiért oda vagyunk Youngért, ez a "semmi közepén" fekvő coloradói pajta meglehetősen jó táptalajnak bizonyult a négy öregfiú jammelésére. A szinte állóképnek tűnő videók (Daryl Hannah, Young felesége filmezte őket), vagy akár a Welcome Back szintén elég statikusnak ható, koncertszerű klipje nem hinném, hogy sokszori újranézésre sarkallná a nagyérdeműt, mindenesetre hangulatuk jól passzol a korban benne lévő lemezéhez: látszólagos mozdulatalanságában is él és virul ez a zene.
Na és itt a karácsony, így szívküldi szívnek az album utolsó számát: Don't Forget Love.