Kissé megkésve, de annál masszívabb elragadtatással fedeztem fel az indiai-óceáni Comore-szigetekről Franciaországba települt Nawalt. Amit magával hozott, az a zenei befolyásait tekintve is lenyűgöző kombináció: mindenféle agyalás nélkül, zsigerből egyszerre helyi, arab, perzsa, indiai, afrikai és madagaszkári. Ugyanakkor ennél a dalszerző-lantos-énekesnőnél még fontosabb a szellemi örökség: a mélységes és varázslatos szufi hit, amitől több mint spirituálisak: mennyeiek, eksztatikusak, transztól szárnyalók a dalai. (Amik közt olyan nagyságrendűt, mint amilyen az Ode a Maarouf című, csak a legnagyobbak alkottak ebben a műfajban.) Nawal olykor az anyanyelvén, máskor angolul vagy franciául énekel, és négytagú zenekarának hangszerelése (kalimba, nagybőgő, ütőhangszerek, lant) is arra mutat, amerre minden szufi zene törekszik: azon az úton jutni el istenhez, amelyen minél több ember is megérinthető. Ilyenkor persze roppant könnyű célt téveszteni. De a kiválasztottaknak, mint Nawal, sikerül. (Nawali, 2007, Megjelent: Magyar Narancs)