A kilencvenes évek derekán – még a Transglobal Underground énekesnőjeként – annak jegyében kezdett első szólólemezéhez Natacha Atlas, hogy jobban kidomborítsa arab gyökereit. Azóta sok víz lefolyt a Níluson, de most egy megkülönböztetett pillanathoz értünk: az 1997-es Halim album után a második jelentős dobását könyvelte el ezen a terepen.

A színakusztikus Mazeeka Ensemble kíséretében rögzített Ana Hina olyan énekes legendák dalait bújtatja új köntösbe, mint a libanoni Fairiz vagy az egyiptomi Abd el-Halim Hafez. Csupa szívügy, valamennyi értelemben mind – és hozzájuk Natacha hangja is maga a hátborzongató gyöngédség. Ez már önmagában is elég lenne egy bőven szerethető anyaghoz, ám az Ana Hina jóval többet tud ennél. Ugyanis az időutazások legizgalmasabb fajtájából való: abból, amelyben a nosztalgia tele van frissességgel, vagyis amelyben a múlt idő folyton a jelenbe fordul. Ez a nyitottság a hangszerelés és az előadásmód egészét áthatja. Mintha egy puha varázsszőnyegen lebegnénk a klasszikus arab dalok és a kortárs kamarazene partvidéke felett. Csöndes, de bensőségekben annál gazdagabb ez az utazás: nem mindennapi élmény. (World Village, 2008, Megjelent: Magyar Narancs)