Check&Choice
Check&Choice
Check&Choice

Natacha Atlas & The Mazeeka Ensemble: Ana Hina

A kilencvenes évek derekán – még a Transglobal Underground énekesnőjeként – annak jegyében kezdett első szólólemezéhez Natacha Atlas, hogy jobban kidomborítsa arab gyökereit. Azóta sok víz lefolyt a Níluson, de most egy megkülönböztetett pillanathoz értünk: az 1997-es Halim album után a második jelentős dobását könyvelte el ezen a terepen.

A színakusztikus Mazeeka Ensemble kíséretében rögzített Ana Hina olyan énekes legendák dalait bújtatja új köntösbe, mint a libanoni Fairiz vagy az egyiptomi Abd el-Halim Hafez. Csupa szívügy, valamennyi értelemben mind – és hozzájuk Natacha hangja is maga a hátborzongató gyöngédség. Ez már önmagában is elég lenne egy bőven szerethető anyaghoz, ám az Ana Hina jóval többet tud ennél. Ugyanis az időutazások legizgalmasabb fajtájából való: abból, amelyben a nosztalgia tele van frissességgel, vagyis amelyben a múlt idő folyton a jelenbe fordul. Ez a nyitottság a hangszerelés és az előadásmód egészét áthatja. Mintha egy puha varázsszőnyegen lebegnénk a klasszikus arab dalok és a kortárs kamarazene partvidéke felett. Csöndes, de bensőségekben annál gazdagabb ez az utazás: nem mindennapi élmény. (World Village, 2008, Megjelent: Magyar Narancs)

Marton László Távolodó

Az én koromban (65) már ajánlatos a múlt idő. Ha visszagondolok, egész életemben csak mutogattam. Lemezeket, együtteseket, és rajtuk keresztül magam. A barátaimnak és a szerelmeimnek a szobámban. A tanítványaimnak az iskolában. Aztán tágult a kör. Mutogattam fűnek-fának újságban (Magyar Narancs), a Sziget Fesztiválon, lemezeket és filmeket szerkesztve, és hétről hétre a világzenei rádióműsoraimban. Nincs ezen mit mérlegelni. A mutogatós bácsi – maradjunk ennyiben…
Megosztás

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Írnál nekünk? 
Itt tudsz kapcsolatba lépni velünk! 
Kapcsolati űrlap (#1)

© Check&Choice 2021 - 
2023
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram