Én a Napra együttes első, Jaj, a világ! című lemezét is szerettem, miért is írtam volna különben, hogy „az elsőtől az utolsó hangig jól kitalált és jól megvalósított számok sorakoznak a korongon, amikben nemhogy pontosan értik, de szinte ugyanazt a nyelvet beszélik a népi hangszerek, mint a zongora, a dob és a gitár. Férfiének, női ének, lendület, erő, svung és líra, együtt van itt minden.” Mindez érvényes a Holdvilágos esetében is, na de valami történt közben, amitől a második Napra-album még jobb lett.

Az történt, hogy a „gitárprímásként” elhíresült Both Miklós zenéket szerzett Radnóti-versekre. És azokkal a darabokkal új utak nyíltak. Személyesebbek, felkavaróbbak. Olyanok, amiket már a közben születő Napra-számok sem kerülhettek meg.

A háttérben persze végig a szokásos módon egyensúlyoz a rock és az etno – nem fog csalódást érezni, aki a megszokott ízekre vágyik. Ahhoz ott van a Szerettelek sok ideig, az Egy kis csárdás vagy a Rég. És a többi. De mondom, ez a Napra valami mást is tud: azt, amitől összeszorul a gyomor. Ami nagyon messzire mutat. Valahová fel. Mint például a Hang a hangból című számban, vagy akár a „törékenyen szárnyaló” – máskülönben szokatlanul rádióbarát – Balladában. Szóval egy szó, mint száz: ez a Holdvilágos Napra beért. (FolkEurópa, 2010, Megjelent: Magyar Narancs)