Check&Choice
Check&Choice
Check&Choice

Nagy Gábor és Pál István: Ördögmuzsika

2021.12.17.

A hagyományos paraszti kultúra nemcsak a jól ismert vonószenére támaszkodott az ünnepeken, lakodalmakon és táncmulatságokon, de ott volt még a nagyközönség által kevéssé számon tartott pásztormuzsika is. Ez, jellegéből adódóan magányosabb terep, így végül is nem csodálkozhatunk az utóéletén sem, olyan világokat idéz meg, ami mára tán a többihez képest is még inkább elenyészett. A pásztorzene két fő pillére a kecskeduda és a furulya, illetve természetesen harmadikként az emberi hang, mert megénekelni is jólesett az élet eseményeit. Ezeket idézi meg a most megjelent Ördögmuzsika (Szerzői, 2021) című album (a dudazenét hívták alapvetően ördögmuzsikának), amin teljes vértezetében hallható a híres palóc pásztor, Pál István játéka az említett hangszereken, illetve dalol és prózát is mond (az énekes dalok közül kettőt leszámítva, amikben pedig Csizmadia Anna közreműködik). A lemezen Pál István partnere az a Nagy Gábor, aki egyrészt a mester tanítványa volt, és akinek pár napja írtunk lemezéről a Békés Bandával. Gábor anyazenekarában egyébként brácsás, itt viszont ő is dudán és furulyán játszik. Az album nagyját kitevő Pál Istvánnal közös felvételek még 1998-ban készültek, a két Csizmadia Anná-s pedig új rögzítésű.

A lemez külső-belső kivitelezése, gondos szerkesztése, témába vágó miniesszéi és a dalokhoz jegyzett kísérőszövegek egyértelművé teszik, hogy ünnepi a kiadvány. Ráadásul többrétegű: főhajtás, megemlékezés, lebilincselő hallgatni való és akár kutatási alapanyag is, hiszen egy rendkívül fontos kultúrtörténeti szegmensre világít rá szélesvásznú pásztázással. Viszont be kell látni, hogy egy ilyen típusú anyag már nem való mindenkinek, bármit is mondtam a bevezetőben, azt persze nem állítom, hogy kizárólag hardcore rajongók és kutatók kapjanak utána, mert az eddig vázoltak ellenére messze nem az akadémikusság körei határolják be. Éppen hogy olyan életvitelt, létérzéseket és mesterségbeli tudást hoz érinthető közelségbe, ami történelmi léptékkel még nemrég is a nép mindennapjaihoz tartozott. Röviden: ablak a múltra, így a valódi kérdés, hogy mennyire tudja megérinteni a hallgatót érzelmileg. Nem könnyű erre egyöntetű választ adni, mert hozzám például közvetlenül szól, de nekem még akadnak gyerekkori emlékeim a hagyományosabb falusi utolsó órák korából, így azt nem tudhatom pontosan, hogy a modern ember mit szól mindehhez. Ezek a dalok, a tisztán hangszeresek és az énekesek is időbeli és kulturális mélyrétegeket pengetnek meg tehát, így talán pont ez lehet az ajtó hozzá, ez a minden tekintetben személyessé tehető emberi megélésláncolat, hiszen sokgenerációs tapasztalatok párlódtak és csiszolódtak bölcsességgé; kicsengése egyszerre föld-nehéz és gyémánt-tiszta. És pont ezért nem válik érinthetetlen monolittá, mert az elzenélt és megénekelt örömek és fájdalmak átívelnek az időn, és összekötnek velük.

Rácz Mihály

Évtizedek a zeneiparban. Még a gyerekkort se számíthatjuk le ebből: nem elég, hogy idejekorán rejtett kincsek után kutattam a homályzónában, de el is gondoltam a magasabb és mélyebb vonatkozásokat, amiket gyakran meg is fogalmaztam. Tinédzserként már nem csupán a magam számára, így lettem zenei újságíró. Később kiadóknál és lemezterjesztőknél is melóztam, többek közt kiadványmenedzserként. Közben saját underground zenei fanzint szerkesztettem, körülbelül ezeregyszáz rádióműsort raktam össze, valamint koncerteket és tehetségkutatót szerveztem.
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Írnál nekünk? 
Itt tudsz kapcsolatba lépni velünk! 
Kapcsolati űrlap (#1)

© Check&Choice 2021 - 
2023
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram