Check&Choice
Check&Choice
Check&Choice

Modern Studies: We Are There

2022.12.04.

A 2015-ben alakult skót kvartett negyedik rendes albumára nem egyszerűen beért, mert ez az érzésbeli kerekség már a startnál sajátjuk volt, inkább úgy mondanám, hogy az egekig felfinomodtak, megnyugtató teljessége nem hagy maga után hiányt. Műfajilag az a kamarapop/dreampop, aminek íve a jazzes ritmusoktól az alig elkülöníthető elektronikus szőttesig, és mondjuk a Cowboy Junkies féle pszichedelikus folk-bluesig nyúlik, miközben sajátos hangvétele miatt nem is esik jól máshoz hasonlítgatni. Az év legcsodásabb albumainak egyike.

Rácz Mihály

Évtizedek a zeneiparban. Még a gyerekkort se számíthatjuk le ebből: nem elég, hogy idejekorán rejtett kincsek után kutattam a homályzónában, de el is gondoltam a magasabb és mélyebb vonatkozásokat, amiket gyakran meg is fogalmaztam. Tinédzserként már nem csupán a magam számára, így lettem zenei újságíró. Később kiadóknál és lemezterjesztőknél is melóztam, többek közt kiadványmenedzserként. Közben saját underground zenei fanzint szerkesztettem, körülbelül ezeregyszáz rádióműsort raktam össze, valamint koncerteket és tehetségkutatót szerveztem.
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Írnál nekünk? 
Itt tudsz kapcsolatba lépni velünk! 
Kapcsolati űrlap (#1)

© Check&Choice 2021 - 
2023
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram