Miquéu Montanaro és Orbán Bori lemeze, a Ma Chanson (Gryllus, 2021) valódi sanzon. Két irányból történt a fókuszbeállítás, Montanaro eleve anyanyelvi szinten tolja a klasszikus francia dalformát, azaz nemcsak technikai, de lelki szinten is avatott mestere. Ráadásul többféle zenei nyelvet elsajátított, hogy ne menjünk messzebb, zenélt a legboldogabb boldogtalanokkal is, például magyar folkzenészekkel. (Remélem, nem veszi zokon ezt az összekacsintást, de a lemezeit ismerve úgy tekintek rá, mint egy távolba szakadt rokonra.) Nem is furcsa tehát, hogy a 2019-es budakalászi francia napokon egyből kiszúrta a zongorista kísérőjével szintén ott koncertező Orbán Bori énekesnőt, aki Édith Piaf-estjeivel szerzett már némi hírnevet magának korábban a hazai színpadokon. Ez felütésnek rendben van, de ha simán csak megfelelő hangja lenne ehhez a bátor lépéshez, ami a másfajta kulturális közegben való aktív megnyilvánuláshoz elengedhetetlen, akkor nem biztos, hogy lenne miről beszélnünk, Bori viszont bír azzal a sokat emlegetett plusszal, valamiféle mélyebb rétegekből felfakadó és magasságokig felhallatszó lelki minőséggel, amitől, hogy bucskázzunk is egyet, életre kel a sanzon kötelező szomorkássága is. Most komolyan, hogyan magyarázható az meg kézzelfogható józansággal, hogy egy alig huszonéves ifjú ilyen tapasztaltan tudjon egyszerre gyönyört és bársonyos kínt csepegtetni a hallgató szívébe? Talán az ilyen emberre mondják, hogy öreg lélek. De nyugalom, nem lihegem túl, a történet szinte hétköznapi: Bori mesélt Montanarónak gyermekkoráról, megéléseiről, művész családjáról, aki aztán mindezt zenébe és szövegekbe foglalta. A végeredményt hallva ez akárhogyan is, de hézagmentesen harmonizál Bori világával, így a profán logikának ellentmondva beljebb vagyunk néhány nagyszerű mágikus pillanattal. De a hangszerelést se felejtsük ki: sosem tolakodó akusztikájú, finoman érintkező kapcsolódások szövedéke az egész, néha kissé odébb is tolódunk a klasszikus francia sanzontól. A Mélangés például valamiféle afro-ambientté gyúródott, és a lemez sokadik meghallgatásakor is még csak ott tartok, mint az elején: várom, hogy mi történik. Műfaji remeklés.

(További muzsikosok: Maya Tris Krakatau: zongora, Dédé Doran: bőgő, Fabien Mornet: gitárok, Baltazar Montanaro: bariton hegedű.)