Ha Mari Boinéról azt állítottuk eddig, hogy a lapp zenekultúra múltjának és jövőjének legizgalmasabb hírnöke, aligha tévedtünk sokat. Megvan ehhez a történelmi léptéke (a norvégiai lappok vallási és kulturális forradalmával), az átszellemültsége és a maga rendkívüli hangja, nem beszélve arról az elengedhetetlen mágiáról, amely a sivár jég, a rideg erdő és a vágtázó rénszarvasok nyelvének biztos ismeretére vall. Boine jó tizenöt éve gyakorolja küldetését, s közben fél tucat stúdiólemeze is kijött, szóval már majdnem mindent tudtunk róla, ideje volt hát, hogy kicsit „bekavarjon”.

Elég a felállásra nézni, máris érződnek az új szelek: hiányzik a gitáros Roger Ludvigsen, pedig ő volt az első, akivel Boine annak idején összeállt. A perui Carlos Zamata Quispe és a basszeres-programozó Svein Schultz megvan, de ez szinte lényegtelen, annyi az új név, sőt annyi az új hangszer (többek közt egy csomó afrikai: mbira, guimbri, kora). Ami pedig a fül dolga, az megint csak reveláció, mert az eddigiekre Boine most rátett egy befelé forduló lapáttal, s így életműve legintimebb albuma született meg. Mely egymásba olvasztja az északi sarkvidéket Afrikával, az ősi lapp tradíciót a naprakész elektronikával, a szenvedélyt az elfojtással, s miközben megtáncoltatja a természeti erőket, Boine sötétlő démonjaihoz éppolyan megindítóan szól. (Lean/Universal, 2006, Megjelent: Magyar Narancs)