Check&Choice
Check&Choice
Check&Choice

Lukács Miklós: No Man’s Land

2022.03.21.

Keresés, alámerülés, kiáradás, megrendülés és felindultság. Lukács Miklós: No Man’s Land (Fonó, 2021) című szólóalbumáról ezek ugranak be első körben. És persze kérdések, amikre talált, és esetleg már korábban megszült válaszok felelnek. Válaszok, melyek a létkérdésekre egyszerre világi és lelki/szellemi megnyugvást is remélnek, mert Martin Luther King, Hamvas és Pilinszky szövegei képesek időtlenné fogalmazni kihűlőben lévő világunk csak valódi felébredéssel orvosolhatóságának igazságát, miközben az ezen elmélkedő ember mindössze annyit tehet, amennyi a dolga. Lukács Miklósé egészen sok: a művész, ha a művészetet komolyan veszi, akkor azt akarja megvalósítani a számára adatott és azt tágítandó keretek közt, amiben összhangba hozható föld és ég, véges és végtelen. Úgy tartja az őshagyomány, hogy az első, azaz valódi művészek beavatottak voltak, akik az égi rendet igyekeztek az azt elfeledő emberiség számára újra felmutatni olyan eszközökkel, amiket ma a művészet köreibe sorolunk. Az építészetben például az égi rendet, a szobrászatban a forma nélkülit, a zenében pedig a valódi harmóniát.

Napjainkban még az eddigieknél is nagyobb a baj: elidegenedés, szétválás, elhatárolódás, lezárás, és az egó anyagba szilárdítása sosem tapasztalt mértékben öli a finomabb rezgéseket, így a művész dolga újfent az éltető erők kultúrába árasztása minden korábbinál komolyabban, hogy ne csak a testünk élje túl korunk kataklizmáit. Miklós így fogalmaz a művészi/muzsikusi megnyilvánulás jelenkori próbatételeiről: „A járvány és a karantén megölte a művészi én hagyományosan utolsó színterét, az élő fellépéseket. A nappalikban, hálószobákban és a magánszféra ki tudja még, hány helyszínén bármikor elérhető online koncertek során viszont a visszacsatolás a művész számára elmarad (…) Amikor ezeken a kompozíciókon kezdtem dolgozni, a világot éppen beborította a homály. Azóta majdnem két év telt el, de a köd csak nyomokban oszlott fel körülöttünk, és a sötétség közepén pedig úgy tűnik, mintha örökös alvajárókká lettünk volna.” És reméli, hogy maradt a Földön hamvasi értelemben vett felébredett…

Lukács Miklós érzékelhetően tudatos énjével és intuitív érzékenységével egyszerre dolgozik. Eddig is felettébb nagyra tartottam különböző projektjeiben és kollaborációkban elkövetett kalandozásait, és igen, néha már azt érezni, hogy ahol épp tart, onnan már nincs is tovább, nem lehetséges annál mélyebbre és magasabbra törni az ismert hangszerekkel és a hétköznapi tudattal. Aztán mégis. Például rögtön egy következő albummal. Hallhattuk már muzsikálni sokszor a Dresch Quartet tagjaként, ilyen-olyan nemzetközi jazz és kortárszenei szerzőkkel és zenészekkel, több lemezt kiadott a Cimbiózis triójával, szólóban pedig klasszikus zenét interpretált cimbalomra, de ez az első valódi szólólemeze. Szinte csak cimbalommal, vagyis némi elektronikus rásegítéssel, felépítésében ezért gyakran egész zenekar benyomását kelti, de a lényeg, és ebben semmiféle műfaji hatás és hangzásbeli fortély nem fékezi, mint inkább segíti, hogy minden értelemben egy irányba tart: kiutat keres. Lukács Miklós munkálkodása tehát a nagybetűs művészi, a maga eszközeivel hasonlót akar, mint a régi idők nagy beavatottjai: lenyúlni az emberért a mélységekbe, és onnan felemelni. Ez a muzsika olyan zsánernevekkel ugyan körülírható, mint jazz, ambient, folk, kortárs- és zajzene, ám ezek nagyjából csak annyiban érintik lényegét, mint teszem azt bármilyen szó a Végtelent.

Mondom, a keresés, a merengés, a magányos szembenézés mellett megjelenik itt az értelem dühe is, amire általában reagál egy következő, nyugodtabb körrel, hogy a szív húrjait is megpengesse. De a dolgok súlya mégis nagy. Nem is igazán hallottam mostanában ennyire sűrű muzsikát, főleg nem olyat, amit mindeközben azért nem csak jelentőségének és vállalásának sikerén örvendezve, de zenei értelemben, annak kalandjárását lekövetve is élvezni lehet. Persze ehhez többször érdemes meghallgatni, töménysége és gondolati távlatai megkívánják az odaadást. Természetesen megint azt gondolom, hogy innen nincs tovább, de hát nem is nekem kell ezen rágódnom, majd a művész tovább álmodja a történetet.

Rácz Mihály

Évtizedek a zeneiparban. Még a gyerekkort se számíthatjuk le ebből: nem elég, hogy idejekorán rejtett kincsek után kutattam a homályzónában, de el is gondoltam a magasabb és mélyebb vonatkozásokat, amiket gyakran meg is fogalmaztam. Tinédzserként már nem csupán a magam számára, így lettem zenei újságíró. Később kiadóknál és lemezterjesztőknél is melóztam, többek közt kiadványmenedzserként. Közben saját underground zenei fanzint szerkesztettem, körülbelül ezeregyszáz rádióműsort raktam össze, valamint koncerteket és tehetségkutatót szerveztem.
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Írnál nekünk? 
Itt tudsz kapcsolatba lépni velünk! 

© Check&Choice 2021 - 
2022
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram