Több mint húsz év telt el a „fadokirálynő” Amália Rodrigues halála óta; több mint negyven éve készítette legnépszerűbb felvételeit, de a hatása a mai napig megkerülhetetlen. Kis túlzással azt mondhatjuk, Amália maga a fado, annak minden fájdalmával és sorsszerűségével, vagyis kiszámíthatatlanságával. Amália úgy kötődött a fado gyökereihez, hogy bármikor újjá tudta formálni a hajtásait, és ezzel jócskán feladta a leckét: aki a nyomába akar lépni, annak egyszersmind úttörőnek kell lennie.

Ilyen úttörő album volt tavaly Mísiáé (Pura Vida), aki a mennyei portugál gitárt pokoli elektromos gitárokkal párosította, és most ilyen az 1984-ben született Carolina Cardoso Rodrigues – Raül Refree-vel közös – Lina_Raül Refree című dobása. Lina 15 éves volt, amikor Amália hatása alá került, és olyan mélyen azonosult vele, hogy őt kérték fel Amália alakítására egy színdarabban. De lemezre venni a legnagyobb sikereit, azt ugye nem lehetett egy az egyben… Lina úgy gondolta, hogy valami hasonló dolgot kéne művelnie, mint amit a spanyol Rosalia tett a flamencóval, így végül a kolléganő producerénél, Raül Refree-nél kötött ki.

Raül nem volt különösebben jártas a fado világában, és nem is akart leckéket venni, inkább arra figyelt, hogy milyen hangokat kelt benne Lina éneke. Előbb egy szál gitárral próbálkozott, aztán zongorára és szintetizátorokra váltott, s azokkal olyan atmoszferikus hangzást produkált, mintha a föld minden zenekara együtt játszana. Ez a helyenként már-már drasztikus hangütés Lina megejtő szépségű tónusával – illetve a dalok eredeti szövegével és melódiáival – társulva épp olyan elrugaszkodott, mint amilyen bensőséges, és hogy a portugál gitár hívei is megkapják a magukét, az utolsó dalban az is előkerül – más kérdés, hogy ez az egyetlen, ami nem Amália repertoárjából való. (Glitterbeat Records, 2020, Megjelent: Magyar Narancs)