Egy tavaly ronggyá hallgatott lemez Laurent Bardainne zenekarától, aki a francia jazz sztárzenekarában, a Supersonic-ban és annak fúvósszekciójából álló Drôles de Dames trióban is szaxofonzik. Ez utóbbi két banda albumai meglehetősen a jövő felé kacsingatnak, a Love is Everywhere viszont nemhogy nem modern, de ennél retróbb már nem is lehetne. Még a nagyinak is fel lehet tenni lekvárfőzés közben, s akkor egyben a cukorral is spórolhatunk, annyira szirupos ez az adalék.
Öblös-nyálas szaxival és Hammond-orgonával simogatnak az extra-szentimentális dallamok a la Grover Washington Jr. a 70-es évekből, idilli madárcsicsergés és patak-csörgedezés hangzik fel néha; az underground irányából érkező Bardainne elegáns öltönyben és cowboy kalapban, máshol indián fejdíszben pózol a fotókon. "Mintha átverés lenne az egész", - osztozott észrevételemen a legmenőbb francia jazzrádió (Le Grigri) szerkesztője is. Aztán egyszerre leesik a tantusz, ez itt kérem korántsem vicc, sőt, minden részlet nagy komolysággal és műgonddal lett megkomponálva, az egész lemezt átható finom költőiséggel, érzékenységgel.
Ráadásul a zenekar nevében feltűnő tigris kiugrik néha a langyos farvizekből és régi vágású, eksztatikus táncba hív.