Ha már az afro-pop zsánercímkét látva ódzkodni kezdünk, elég a szenegáli LASS Bumayé című debütlemezét párszor meghallgatni felesleges ellenállásaink gyógyítása végett, amit ugyanis „az új Youssou N’Dour” összerakott hagyományos szenegáli és afro-kubai zenékből, hogy kikerekítse szívhez szóló popját, azt tanítani kéne. Nyilván a mainstream slágerektől és kordivatos dolgoktól eleve odébb járunk, viszont van ebben meló rendesen: a gazdag hangszereléshez és a nagy ívű, ám minden giccset kerülő mézédes dallamokhoz rögös, de ezt vállaló út vezetett, amit Lass alá is támaszt: „Az emberek gyakran adnak hálát a jó dolgokért, amelyek azután történnek velük, én viszont a nehéz pillanatokért is hálát adok, amelyek jobb emberré tettek, és amelyek megtanítottak az életre”. Ezt a fajta rugalmasságot több dalban meg is énekli, és persze a sikeres és slágeresebb Flavia Coelhóval és Patrice-zal közös szerzemények sem csak afféle felszínes csevegések, de hát a legerősebb pillanatoknak és a beindulásnak sem függvénye az ilyesmi, éppen ellenkezőleg…