Kiss Laci, az Európa Kiadó korábbi muzsikusa ugyan az anyazenekar számára is írt pár dalt még a nyolcvanas években, de az ő tempója egészen más léptékű szerzőileg, amit az is jól mutat, hogy csak mostanra hozta össze első rendes szólóalbumát. Persze közben egészen más pályákon mozgott a világ egy távoli szegletén, majd az elmúlt két évben megfutotta köreit ezzel a dalcsokorral, és amikor összejött a stúdiómunkára a pénz, akkor felvette az egész anyagot: magyarul a tangós, poroszkálós, befordulósabbakat, angolul pedig a punkos világhelyzet-reflexiókat. Azt a Kép című számot is újravette, aminek azért mi most az első, demóverzóját posztoljuk be, hiszen abba szerelmesedtünk bele első körben.