A New Model Army angol rockzenekar negyven éves fennállása alatt, 15 sorlemezzel a háta mögött számtalan tagcserén és átalakuláson átment, egy dolog azonban a "fenntartható fejlődés" szobrának elcseszett modelljeként maradt stabilan a középpontban: az énekes-gitáros dalnok, Justin Sullivan (65).
Réges rég nem vagyok már rajongója az együttesnek, de minden új lemezüket végigpörgettem, hátha találok rajtuk egy-egy olyan hős-pátoszos balladát, amelyek miatt Sullivan mégiscsak fenntartotta az érdeklődésemet.
A NMA-vezér 2003-as első szólólemezét (Navigating by the Stars) is szerettem, rá 18 évre, íme megérkezett a második. Sejtettem, hogy lesznek rajta ínyemre való dolgok, de nem gondoltam volna, hogy az év egyik kiemelt megjelenése lesz a számomra. A zömében akusztikus megszólalású, kiváló hangszerelésű album tele van jobbnál jobb dalokkal, s a szokásos szociálisan érzékeny, akár aktuális politikai, társadalmi kérdéseket feszegető témák mellett sokszor kifejezetten költői, egészen szívbemarkoló, meghitt, gyönyörűséges pillanatokkal.