Juhász Réka népdalénekes összeállítása nem szűkebb tájegységre épít, a Széles vizek (Fonó, 2022) vezérmotívuma a címből sejthetően a víz szimbolikáját részletezi. Nem is egyszerű metaforáról van szó, a lehető legközelebbi víznyerő kutaktól a szélesen hömpölygő folyamokig és a végső hazatérést szimbolizáló tengerig bontakozik az ív. Természetesen itt már messze nem a fizikai megnyilvánulásokon van hangsúly, sokkal inkább a belső minőségeken, az emberi életen végigvonuló érzelmi és egyéb tapasztalatokon, és ami úton nem a mértékegységbeli jellemzők számítanak, csak a tényleges megélések. A víz tehát összeköt világokat, sorsokat, időket, hiszen már a teremtéstörténetekben is megjelenik ősközegként, az élet vize pedig a spirituális megközelítésben azt az éteri közeget jelzi, amiből minden élet fakad, és amitől megújul, aki abból merít.

Juhász Réka ki is emeli a víz isteni rendteremtő elvét: „Az életünk során három nagy folyón kelünk át. Születéskor hídon jövünk, a házasságot kötők és a halottak vízen kelnek át, a révész közbenjárásával, a másik partra. Egykori ártéri területeink temetődombjain, a csónak-fejfák ma is tanúskodnak arról, hogy halottaink valaha bárkában tették meg utolsó útjukat az élet vizének túlpartjára. Amit a folyóvíz elvisz, vissza nem hozza soha. Ezért dobjuk az elmúlt esztendő minden bajával, betegségével teleaggatott kiszebábut a folyóba. A természet folyamatosságát és az emberi élet hullámzását összemossa a víz jelképvilága. Elmerülünk a zavaros árban, és megtisztulunk a források szent vizei által.”

A magyar népzene bővelkedik a források, folyók, tavak életterei érlelte impressziókban, az élet eleve jelentős mértékben ezek köré szerveződik, így a harmaton járástól az eső-összemosta sorsokon át a Duna vizének lélekborzolástól megjelenik bennük számos olyan elem, amire az ember nem is gondolna hétköznapi tudatállapotában, mondjuk a városi élet másfajta alapélményéből. A Széles vizek rendkívüli tudatossággal és művészi érzékkel felépített album, a mélységi alászállástól a megtisztulásig vezető emelkedettségig juthatunk a segítségével. Az eléneklések és elmuzsikálások technikai magas fokán túl ez a lélekmelengető ünnepélyesség az, ami még a jó népzenei lemezek közül is kiemeli. A fentebb feszegetett szabadságélménynek itt egy másik megközelítése kap teret: a modern, világi szabadosság, a „bármit megtehetek” romboló eszköztára nyomokban sincs jelen, ellenben a saját belátásból fakadó „jó”, a fizikai-lelki-szellemi teljességet kínáló minőségek melletti elkötelezettség kibontakoztatására került a hangsúly, vagyis az égi rend földi tükrözése az üdvözítő.

A dalcímek többsége is magáért beszél: A szováti tó, kapolcsi hidak, Nyitra, Ipoly, A tóvidékiek, Folyóvíz volnék, és ezek igazából formát adnak a lényeghez, az emberi élet sokszínűségének és az érzelmi vonatkozások leképezéséhez. Ennél zsigeribb és magával ragadóbb népzenei lemezt ne is kívánjuk, mert ez az.

Közreműködik öt muzsikus: Juhász Dénes – hegedű, furulya, Kalász Máté – hegedű, Dövényi Gergely – brácsa, Kalász Tamás – nagybőgő, Juhász Zoltán – duda, furulya, és hat énekes: Szerdahelyi Luca, Kalász Dorottya, Szabó Lili Róza, Kaczor Dorotta, Sturcz Noémi, Egyed Réka.