Liminális tér, vagy mondjuk átmeneti, előttünk álló időszak: a szelét már érezzük, de még nem vagyunk ott. Ez a küszöbön állás lehet fizikai, érzelmi, illetve metaforikus is, s a pszichológia szerint meglehetősen felkavaró pozíció a legtöbb ember számára. Az agyunk kiszámíthatóságra sóvárog, ez pedig minden, csak nem az. Itt akár meg is állhatnánk, hisz a szóban forgó lemez lényegét kimerítően hozza a címe.
Az angol Ill Considered jazztrió 2017 óta, a mostanit leszámítva is 11 albumnyi anyagot tett elérhetővé a digitális platformokon, ami még az improvizatív zene világában is tetemes mennyiségnek minősül. Az Idris Rahman (szaxofon, klarinét), Emre Ramazanoglu (dob) és Liran Donin (bőgő, basszus) alkotta formáció ezúttal is letette voksát a számosság mellett, hívtak a felvételre vagy féltucat vendégmuzsikust, történetesen a mostani londoni szcéna legjobbjaiból. (Többek között azt a Theon Crosst, akinek új lemezét ezzel párhuzamosan mutattuk be.)
S hogy mi született ebből a bitang nagy jammelésből? Az év egyik leghúzósabb jazzalbuma, amit az All About Jazz egyszerűen "kolosszálisnak" titulált. Elsöprő lendületű, már-már táncos groove-ok, melyeknél mindegy, hogy afrobeat vagy éppen gnawa az alap, a bombasztikus kitörésekben is bővelkedő katartikus trance garantált. Ez az a lemez, melynek hét és fél perces nyitószáma harmadik percében szabadul el a zene, s pontosan ez az a pillanat, amikor az összes létező letöltős, bekövetős, lejátszási listára tevős gombot egyszerre próbálom megnyomni.
A címbeli "tranzitos" hangulatot alátámasztja a Theon Cross albumot is jegyző New Soil nevezetű új kiadó honlapjának krédója: "gyökereink a jazzből erednek, de ágaink messze túlnyúlnak rajta". Részemről ott toporgok a váróban.
(New Soil, 2011)