Check&Choice
Check&Choice
Check&Choice

Herczku Ágnes: Hozomány Magyarvista (Erdélyi népzene régen és most)

2022.05.31.

Herczku Ágnes eddigi életműve gyakorlatilag keretesnek tekinthető, a népdalokat hagyományosabban megszólaltató felütés után világzenésebb produkciók következtek, persze a gyűjtésekre, szakmai elmélyülésekre továbbra is nagy gondot fordítva; az utóbbi években pedig újabb mélyásatásokra került sor. A 2018-as dupla albumról többek közt ezt írtam a Lángolóra: „A világzeneibb produkcióinál a folkosabb énjét követeltem, tavaly pedig a Hangzó Helikonos lemezénél pont az ettől való távolodásaitól ájultam el úgyhogy most mindent átírok: a Hozomány – Visa pont attól lehengerlően erős és meglepően személyes, hogy egy az egyben a hagyományok talaján állva, onnan nagyjából egy tapodtat el nem mozdulva célozza be a lényeget. Nem akar semmi mást, csak az életről, az élet szépségeiről és megpróbáltatásairól dalolni szívszaggató riffekkel, mert ez a mai pophoz szokott hallgató számára szabálytalannak és akár töredezettnek tetsző lüktetés gyakran olyan sodrású, mint a legkeményebb rockzene. És bizony nincs az a modern ballada, ami olyan lélegzetelállítóan megindító és hófehér szépségű lenne, mint itt néhány népdal.”

A sorozatindító album most kapta meg ahhoz kívül-belül hasonuló folytatását, a Hozomány-Magyarvista (Fonó, 2022) dupla album Revival alcímű CD-je feldolgozott népzene, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” kalotaszegi asszony dalaira épül, akihez Herczku Ági nem csak szakmailag, de barátilag is közel került, és ez nyilván a népdalok lelkületével való szorosabb kapcsolódásban is segítségére volt. Bár egy tájegységet érintő dal-centrikus az összeállítás, megnyugtatóan nem egysíkú, és ebben nyilván nagy szerepe van a jó érzékű szerkesztésnek is: a puritán dalokat mélyenszántó vonóslüktetések és tempósabb menetek tarkítják, azok minden velejáróival, tételeken belüli hangulatívekkel és hangszerelésbeli megoldásokkal. Minden egyre sűrűbbnek tűnik az album belső terei felé haladva, mintha a hangszeres szólamok közelebb mennének egymáshoz, valamiféle közös fókuszpont felé tartva. Persze meglehet, hogy ezt csak a felfokozódó hangulatok miatt érzem, de mindegy is, ez épp elég.

Ági olyan nagyszerű muzsikusokat választott maga mellé, mint Major Levente, Gombai Tamás, Szász József Árpád, Mester László „Pintyő” és Molnár Péter, énekes társnak pedig a nagyszerű hangú Szél Gábort, aki legalább annyit van színen, mint maga Herczku Ági. Major Levente és Gombai Tamás prímások pedig többek közt olyan régi mesterek játékstílusát idézik be, mint Antal Ferenc „Árus” és Varga Ferenc „Csipás”. A Gyűjtés című kettes CD, talán nem meglepő: terepen végzett gyűjtésekből összeállított válogatás, ezen kizárólag énekes dalok sorjáznak, láttató betekintést nyújtva az eredeti dallamok és előadásmódok univerzumába.

Visszakanyarodva még a Revivalhoz: Herczku Ági előadásmódjában újabb szintlépés érzékelhető, és ez hallgatóként nem is módszertanilag érdekes, hiszen technikailag már korábban eljutott egy szédítően magas fokra; úgy tűnhetett a négy év előtti sorozatindító lemezén is, hogy onnan már nincs tovább, elég, ha ettől kezdve jönnek sorban a lemezek, születnek aktuális előadások, kalap-kabát. De nem, van itt még valami átható finomodás, talán a belső érés külső megnyilatkozása, épp ezért ez már nem csak technikai zsonglőrködés, sokkal inkább egyszerűsödés, tisztulás, a természetesség kikerekedése. Mintha minden eddigi idevezetett volna, hogy ez a több évtizedes szakmai és lelki odaadás a népzenei kultúra lehető legtökéletesebb hangszerévé csiszolja Ágit magát.

Rácz Mihály

Évtizedek a zeneiparban. Még a gyerekkort se számíthatjuk le ebből: nem elég, hogy idejekorán rejtett kincsek után kutattam a homályzónában, de el is gondoltam a magasabb és mélyebb vonatkozásokat, amiket gyakran meg is fogalmaztam. Tinédzserként már nem csupán a magam számára, így lettem zenei újságíró. Később kiadóknál és lemezterjesztőknél is melóztam, többek közt kiadványmenedzserként. Közben saját underground zenei fanzint szerkesztettem, körülbelül ezeregyszáz rádióműsort raktam össze, valamint koncerteket és tehetségkutatót szerveztem.
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Írnál nekünk? 
Itt tudsz kapcsolatba lépni velünk! 
Kapcsolati űrlap (#1)

© Check&Choice 2021 - 
2023
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram