Hat év után jelentkezett új, kilencedik stúdiólemezével az industrial-metal műfaját kvázi megteremtő birminghami Godflesh.
A Purge az 1992-es, Pure című lemezük újragondolása, felfrissítése, annál persze súlyosabb megszólalással és több elektronikával. Benne minden, amitől Godflesh a Godflesh: monoton (akár táncolható) dobgép-alapok, szikáran csattogó, fejet törő basszustémák, zúzós, vészjósló, atonális riffek és Justin Broadrick rekedten kántáló „éneke”/üvöltései. A frontember nemrégiben hozta nyilvánosságra autizmusát és ezzel kapcsolatos PTSD-diagnózisát – ennek tükrében talán jobban megközelíthető és érthető, hogy mitől s miért olyan a Godflesh, amilyen. Számára ez nem csak egy zenekar, a zenélés pedig nemcsak időtöltés, hanem többrétegű terápia is: szorongásait, frusztrációit, undorát a zenéléssel, a zenén keresztül igyekszik enyhíteni és feldolgozni. Az egész lemez valahogy „lazább”, „szellősebb” – már persze saját magukhoz mérten –, mint a korábbiak. A jól ismert ipari cséplőgépet '90-es évekből eredeztethető hip-hop, trip-hop, jungle és breakbeat „lazítják” és „teszik szellősebbé”, valamint Broadrick egyik alteregójának, a Jesu-nak shoegazes gitárzenéje. Mindezzel együtt a Purge ízig-vérig Godflesh, és egyben az egyik legjobb lemezük.

Bejegyzés: Vizler Tibor