Fekete Bori (Chalga, Tárkány Művek) Junior Príma Díjas énekesnő József Attila szerelmes verseit dolgozta fel két zenészkollégájával, Babcsán Bencével (fúvósok) és Varga Kornéllal (gitár), de ez a tény önmagában még messze nem utal arra az érzelmi sodrásra, ami magával húz a lemezt hallgatva. Minőségi József Attila versmegzenésítésekre volt már példa korábban, és most Bori és társainak Szeress, ha kedves az életeM (József Attila megzenésített szerelmes versei) című lemezét bátran odarakhatjuk például Sebő és a Kaláka produkciói mellé. Egyébként csak a belsőborító szövegéből derül ki, hogy ez elsősorban Bori lemezeként dekódolható („Régi álmom volt József Attila költészetének néhány gyöngyszemét valamilyen formában színpadra vinni…”), a tíztagú előadógárdából négyen lettek a frontborítóra kiírva, hármukon kívül még Kautzky Armand színész, ő a prózai részeket mondta fel.
Az album összkép kifejezetten színes: felcsendül megannyi zeneiség a tiszta népzenéktől és tényleges (a főtémára rímeltetett) népdaloktól a „Makám-iskola” féle világzenéig, az atmoszférateremtő színházas és klasszikus rádiójátékos hangulatokig. Eleve, ez a dalokat, prózát és ritmikus popféleségeket is beépítő szerkezet egészen közel áll a színpadi előadások hangvételéhez, így mindvégig drámai körben maradunk. Persze ezek még csak a szimpla tények, valójában a kulcs nem is az, hogy klasszikus és rég megnemesedett sorokról, és egy költőóriásról van szó, hanem az időtlenségből hozzánk elérő és erősen belénk markoló szorításról, hogy semmiképpen se távozhassunk üres kézzel és szívvel. Ez utóbbi főleg játékban van, hiszen egy többrétegű, kritikus pillanatokat is felvállaló műtől el is várjuk, hogy érzelmileg felborzoljon, és mellkast szorítson, a kérdés tehát, hogy akarati szinten tovább tudunk-e mindebből vinni valamit. Ezzel a gondolattal már némileg túl is lépünk a kulturális műélvezet alapállapotán, itt a kérdés a mű akarati-morális hatása: át merjük-e gondolni a saját életünket és másokhoz fűződő viszonyainkat, magánéleti és akár szociális szinten is. József Attila zsenije nem kérdéses, úgy mesél saját életéről, szerelmi megpróbáltatásairól, sajgó vágyairól, ami csak a valódi költészet sajátja, így önmagán keresztül rólunk is regél: kik vagyunk, mit érzünk át megéléseinkből; de ez az egész persze csak akkor számít, ha kispolgári alvásunkból újra emberré szeretnénk ébredni.
Fekete Boriéknak sikerült megugrani a nagy vállalást: ahogyan az énekelt, elmuzsikált és szavalós részeket összerakták tematikailag és lelki hatásában is, azt tanítani kéne. Igaz, ezt a tömény és áttisztító erejű aura-kiformázási készséget úgysem lehet kurzusokon elsajátítani, ezért más szinten kell megdolgozni. (További muzsikusok: Lisztes Jenő: cimbalom, Eredics Dávid: fúvósok, Kuczera Barbara: hegedű, Fekete Márton: brácsa, Takács Szabolcs: basszusgitár, Kertész Ákos: dob.) (Fonó, 2022)