Caussanel Izabella és Orbay Lilla énekesnők Ephemere nevű produkciójából az Ötödik Évszak egyik koncertjébe ékelődött pár dalból vehettem elsőre mintát, és az egyébként is felfűtött hangulat közepére időzített apró csodákkal együtt érkezett a sürgető vágy: legyen velük még külön is dolgunk. A Te is tudod album zenészkülönítménye a brácsás Sündi vendégszereplését leszámítva más, mint az Ötödik Évszaké, aminek ugye Izabella az énekesnője, és az Ephemere zeneiségének fókuszpontjai is jelentősen odébb lettek belőve a népzenétől. Persze valamicske azért innen is bejátszik, de jóval karakteresebben körvonalazódik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilága, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézése, némi tangó, latinos cseppek, aztán valamicske gitáros folk. Kiszerelésében áttekinthetően szellős, de sosem kiüresedő, inkább tágas, mézes és borzongató ölelésű. Az effajta muzsikák eleve úgy működnek igazán, ha összeáll az ugyan korokhoz köthető, mégis időtlenné kevert hangulat, amibe mindenki beleálmodhatja a maga személyes tripjét. Igazából lövésem sincs, hogyan lehet ezt a képszerű emocionális hatást elérni, talán elég hozzá valamicskét tudni a szwing és sanzonklubok világáról, ismerni a hanglemezek és filmek legjobbjait, gesztusokat, tartást, nézést, lelkileg hordozni a huszadik század összeurópai kultúrájának eszenciáját. És persze valahogy át is kell tudni adni ezeket a belső képeket és élménymorzsákat…

Az Izabella és Lilla közti művészi/alkotói kémia hermetikusan illeszkedő vonalak és erőterek áramlásában kulminálódik, és ez a lelki ikerség szinte fájóan mélyre karistol, egyszerre mámorító és bírhatatlan csodákat idéz, néhány dallal mást se csinálnék, csak állandóan újraindítanám. De nem szabad. Mégpedig pont ezért, az édes fájdalomfürdőzés végtelenné nyújtásának vágya miatt: a legjobb dolgokat nem érdemes nyakló nélkül szürcsölni, sem kihasználni, sem elkoptatni. Ha pedig túl személyessé gyúrom, akkor kihagyom a ziccert, a dolgok valódibb megismerésének lehetőségét, mert amit túl közel húzunk, abba úgyis belebukunk, főleg amikor ennyire szerelmetes a bája. Viszont a fordítottjára is figyelni érdemes, ha nem merjük elég közel engedni, akkor hivatalnokokká aszódunk, üveg mögül bámuljuk még azt is, ami pedig nekünk van szánva. Ahogy a bölcsesség tartja: ezek az élet apró ráadásai, nem soványodhat le belső lényünk aszketikussá a félelmek és a bűntudat hóesésében, de azért a tűzbe se hulljunk alá a bódult akarás túlzásaiban. Egyszóval marad a mérték. Csak hát kár, hogy nem megy ez sem, az Ephemere túl nagy kihívás volt számomra, túl közel engedtem.

További muzsikosok: Sebestyén Patrik: trombita, Stummer Márton: gitár, Gyányi Tamás: bőgő, Bitó János: harmonika, Telegdi Gáspár: harmonika. (Fonó, 2022)