Kezdjük hátulról. A Krokéval már jó ismeretségben vagyunk, többször megfordultak nálunk, egyik-másik lemezükről e rovatban is megemlékeztünk. Ebben az évben sokat mesélhetnének, éppen tizenöt esztendeje, hogy a krakkói zeneakadémián összeálltak, és amit hegedűvel-bőgővel-harmonikával ki lehetett hozni a klezmer, a dzsessz és a kortárs kamarazene összeboronálásából, azt kihozták, nem véletlen, hogy az oda költöző Nigel Kennedy is közös korongot készített velük. Mindeközben kiegészültek egy ütőssel, és a tradicionális darabokat kiszorították a sajátok, de ez sem vált kárukra, éppen ellenkezőleg.

És most megint léptek: nyolcadik lemezüket egy énekesnővel vették fel. Edyta Geppertet nem hallottam korábban, a hírek szerint Lengyelországot már meghódította, mindössze a globális áttörésre kellett várnia idáig. Talán ezzel magyarázható, hogy mintha mindent meg akarna mutatni magából: otthon van ő népzenében, sanzonban, dzsesszben és tánczenében, frissben, nosztalgikusban, gyöngédben és harciasban doszt. Olvasni is sok lehet ezt így - egy kicsit hallgatni is sok volt, pedig könnyen megeshetett volna, hogy megint egy olyan feledhetetlen találkozás tanúi legyünk, mint amilyen a Klezmaticsé és Chava Albersteiné volt 1996-ban. De nem. Ami elmondható: Edyta szolgálatkész és fajsúlyos társaságba került, és amikor nem akar túlzottan "meggyőzni", akkor kimondottan meggyőző tud lenni - figyeljenek csak a Spiewam zycie, a Zrób cos z soba, a Gdy jedna lza vagy a Kamien i mgla című számokra. És gondoljanak bele: kevésbé eklektikus körülmények között micsoda erejük lett volna! (Oriente Musik, 2007, Megjelent: Magyar Narancs)