Most, hogy két Dresch lemez is kijött egyszerre, a diszkográfiát visszanézve csodálkozom rá, hogy a klasszikus jazz kvartett felállásban öt éve volt utoljára sorlemez, a 2016-os Tördelős. Szerencsére nem kellett ennyit böjtölni, rá egy évre jelent meg az egyértelműen népzenére súlyozó Dresch Vonós Quartet projekt Forrásból című debütálása, 2018-ban pedig a Borbély-Dresch Quartet második lemeze, a Körbe-körbe. A Dresch pályáját évtizedek óta meghatározó kvartett forma a Tördelős óta félig át is alakult, és pont a ritmusszekcióban, így most az Árnyékban (Fonó, 2021) megtárgyalását ezzel kezdjük: Gyányi Marcell bőgős (a jazz mellett a zajos post-rockban is otthonosan mozog) és Csizi László dobos (egyebek mellett a Modern Art Orchestra zenésze) természetesen tökéletesen alkalmasak arra, hogy a Dresch-féle, nem kicsit beleérző, nagyrészt instrumentális szárnyalásban partnerek legyenek. A korábbi zenészekkel való összehasonlításnak nem látom értelmét, a lényeg: amit a meglassultan elmélkedő alámerülésekben és a tempós beindulásokban művelnek, az egyaránt perfekt, és nem csak szilárdan tartó alapjaként, de egyértelmű, hogy nagyon jó érzés lehet velük muzsikálni.

Lukács Miklós cimbalmos régi társ az úton, most is teljes alkotóminőségében van jelen; nem bírom kihagyni ezt a kissé idejétmúlt, de ideillő jelzőt: művészi szintű minden villanása. Remélem, hogy örökős tag marad a Dresch Quartetben. Néhol alig észrevehető a jelenléte, máskor kirobban és a tat elején állva mutatja az irányt, de egyetlen pillanatra sem lépi túl a szerepét, nincsenek önfényező szólói, a zene egészét átlátja, és abban önmagát, mindvégig jelen időben.

Dresch Mihályról pedig mi mást mondhatnék: továbbra is monolit a hazai jazzéletben. És nem csak a folk-jazz szűkítése okán, egyszerűen őt minden vonatkozásban önállóan érdemes kezelni. Persze nem az a fontos, hogy külön fejezetet kapjon a szakmunkákban, pont a megfogalmazhatóságokon túli érzelmi/lelki fűtöttsége az igazán érdekes. Olyan belső dimenziók feltérképezésére képes, amire bár sokan vállalkoznak, csak keveseknek sikerül a megélt tapasztalatokról ilyen volumenű muzsika megformálása. A magas technikai tudás mellett talán pont ez a letisztult, nyakatekert belemagyarázások nélküli szellemi és kulturális gyökerekből kihajtott szándék szükséges, ami minden jel szerint Dresch szerzői forráspontja. A címadásról mondja: „ Árnyékban lenni számomra annyi, mint nem a rivaldában, folyamatos ricsajban, dumálásban... Árnyék hűvösében figyelni, szemlélődni, tevékenykedni. Ez az árnyékban!” Ez a szemlélődő magatartás csont nélkül átjön, de ne tévesszen meg senkit az alapállás egyszerűsége, amit Dresch a hangszereivel művel, az utolérhetetlen. És ezt nem mások terhére mondom, csak amíg a muzsikusok zömét általában kötik a választott és tanult műfajok keretrendszerei, gyakran még a szabad improvizációkban utazók legtöbbjét is, Dresch úgy talált rá saját hangjára (egyébként már nagyon rég), hogy hallhatóan még bőven maradtak elmesélni valói. Tőle nem panelek variánsait kapjuk, hanem zsigeri és eleven történeteket.