Dimitrisz Misztakidisz Szalonikiben él, és a világ legjobb görög gitárosa. Tíz évig a Loksi Falagga együttest erősítette, aztán önállósult, és nyakig merült a rembetikóban. Az úgynevezett „görög bluest” taglaltuk több ízben is, de az újabban érkezők kedvéért nem hallgatható el, hogy arról a mámoros kávéházi muzsikáról van szó, amely az 1923-as görög–török békeszerződést követő (vallási) cserevándorlás révén terjedt el a görög kikötővárosokban. Az egyik legnépszerűbb rembetikoszerző a buzukis-énekes Manolisz Hiotisz volt, aki úgy hangolta négy pár húrral szerelt buzukiját, mintha gitár volna. Állítólag Jimi Hendrix is a csodájára járt, amikor Hiotisz az Egyesült Államokban koncertezett, de ebbe most ne menjünk bele… Ami több mint tuti: Misztakidisz első nagy durranása, a 2015-ös Esperanto az ő dalainak a feldolgozását tartalmazta. Felsorakoztak mögötte a legmenőbb énekesek, de a két évvel későbbi Amerika albumon már jobbára egyedül énekelte az Amerikába kivándorolt görögök dalait.

Akárcsak a néhány éve megjelent Here & There címűn, amelyen viszont játszanak mellette vagy húszan, mindenféle fúvós, pengetős és ütős hangszeren. Ezzel a lemezzel olyan veszélyes vizekre merészkedett, ahol csak a legnagyobbak nem véreznek el, csiki-csuki módra a könnyűzene különféle irányzataiba oltva a rembetikót. Jazzbe, popba, bluesba, gospelbe, rapbe, és ez mind belefér, egyedül egy angol nyelvű countrydalban törik meg a fény. De ezzel együtt méltán képedhet el a hallgató: Misztakidisz úgy gombolyította tovább a rembetiko fonalát, hogy az éppolyan eredeti, személyes és élvezetes legyen, mint fénykorában; és hogy bármely pillanatban visszatérhessen. Tökély. (Fishbowl Music, 2019, Megjelent: Magyar Narancs)