Az előzőt követően bő tíz évvel összerakott nyolcadik dEUS album nagyon helyesen minden trenddel szembemenve pont azt nyújtja, ami már nagyon kellett: tökéletes popdalokat sorjáz egymás után, így nincs is semmi dolgunk, nem kell megfejteni semmit, csak élvezni a tökéletes muzsikát. Már csak ketten maradtak az eredeti felállásból, Tom Barman énekes/gitáros és Klaas Janzoons billentyűs/hegedűs, és a két rock-zsonglőr vagy elégnek bizonyult a varázslat újjáélesztéshez, vagy a megújult tagság bírt beleállni a feladatba, ami továbbra is a Barman-féle recepten alapul: „durva őrlésű, elrongyolt és bepiszkolt hang” tölti fel lélekkel a teljes szövetet.

Ha nem lenne ennyire változatos, akkor is imádnám, mert a dalok külön monolitként is magukba foglalnak mindent, ami a dEUS valaha volt és lesz, így kijelenthetjük: ők az örök jelen egyik legeslegjobb rockzenekara.