Az amerikai énekes-gitáros multiinstrumetalista a Department of Eagles és a Grizzly Bear zenekarokból ismerhető, utóbbival 2006 óta vagy féltucat, rangos kritikai elismerést bezsebelő psych-pop albumot készített. Tíz évvel ezelőtt már kiadott saját neve alatt egy EP-t, de első szólólemezét csak idén tavasszal, kerek negyven évesen adta ki.
Bevallom, sokáig barátkoztam ezzel a közel 45 percnyi tíz számmal, elsőre vég nélkülinek, kimerítőnek tűntek az album váratlan húzásai, tehát messze nem egy tipikus singer-songwriter albumról beszélünk. Az azonnal megkapó, konvencionálisabb dallamok és a virtuóz gitározás ellenére kezdetben többször éreztem, hogy "elmászik", "eltéved" a zene. Persze nem az volt a bajom, hogy itt-ott megcsapott a kortárs zene vagy a free jazz szele, inkább az zavart, hogy számomra valahogy nem állt össze az egész.
Furcsa mód aztán sokszor sokszor elővettem, s végül csak kiderült, hogy mennyire megérte érlelni magamban, hiszen minden hallgatással egyre több fantasztikus rétege tárult fel az albumnak, Rossen zeneszerzői kvalitásának. Ahogy a dalnok egy interjúban kommentálta: a "naiv hipszterkultúra" kiélését követő alkeszos depressziójából mostanra sikerült kilábalnia, és visszatalált zenei útjára. Noha kedveltem a Grizzly Beart, többről van itt szó, mint egyszerű visszatalálásról: ez már jócskán egy magasabb minőség.
Szóval a fent említett tévedés elkerülése végett: a You Belong Here az idei abszolút favoritjaim közé került.

Interjú a Stereogumban és az Under the Radarban
Kritika a Pitchforkban

(Az alábbi három videó egyike sem egyezik az igen gazdagon hangszerelt albumverziókkal.)