Lassan negyven éves a három kanadai Timmins-testvér, Margo (ének), Michael (gitár) és Peter (dob), valamint Alan Anton (basszus) zenekara, én ellenben gyorsan vallok: a kezdetektől rajongok értük. Mondhatni együtt öregszünk, bár nekem előbb volt ilyen szép fehér a sörényem, mint Margónak (61) mostanra. 🙂
Pszichedelikus rockba ágyazott fájdalmas-fenséges dalaik a mai napig szíven találnak, s így van ez a mostani, 19. stúdióalbumuk kapcsán is, bár ezúttal mások számait játszák. A feldolgozások közül több megjelent már régebbi kiadványokon, ezért a Recollection cím, de új felvételeket is rögzítettek. (Ugyan ezek közül is többet játszottak már élőben.)
A két kanadai földi, Neil Young (Don't Let It Bring You Down, Love in Mind) és Gordon Lightfoot (The Way I Feel) mellett további meglepetéseket sem nagyon találunk a szerzőket illetően: David Bowie, The Rolling Stones, Bob Dylan, Gram Parson, Vic Chesnutt, még talán a The Cure-dal lóg ki leginkább a mezőnyből, ha nem is a 42 éves korával. A csodálkozást így megtarthatjuk arra, hogy a dalcsokor eredetileg is tetszetős virágai miképpen színeződnek át még egy Cowboy Junkies-féle elragadó árnyalattal.

A lemez nyitószámát David Bowie jegyzi eredetileg.

Egy a lemezen nem szereplő, pár éves saját szám friss koncertverziója.

Ez a Dylan-dal felkerült az albumra. Junkies-féle klip ugyan nem készült hozzá, viszont nagyon kedvelem. A videó nem 'official' (egy lengyel film kockáit vágták alá), de így is működik, mást meg egyébként nem is találtam hozzá.