A Junior Príma díjas Básits Branka mondja identitásáról: „A magyarság körbevesz a mindennapokban, hiszen itt élek, ez természetesen, magától működik bennem, de a szerbségemért meg kell küzdeni, ápolni kell nap mint nap.” Aztán ahhoz képest, hogy viszonylag későn merült bele a népzenébe, beleértve a magyart és a gyökereit adó szerbet is, már a Pravoban, és a friss lemezével a World Music Charts Europe toplistán az élbolyba került Zűrös Bandában is rácsodálkozhattunk rátermettségére és nem mindennapi hangjára, ami egyszerre ígér megnyugvást és borzongató titkokat. A szólólemez feldolgozásaihoz az alapokat kizárólag Branka Szigetcsépen, azaz szülőfalujában készített korábbi gyűjtései adják, ami jó ötletnek bizonyult, ez az egység a teljes kör érzetével ajándékoz meg: „némely dalokat messzire reptettem, némelyeket fészkükben hagytam”. Branka köré profi csapat szerveződött, minden úgy szólal meg, ahogy kell, így a hangszeres és érzelmi elemeknek egyaránt kellő tér és kifutás jut. Sőt, még valami több is történik: lépésenként megformálódik a sorjázó dalok által az a valami, amit nevezhetünk kulturális életminőségnek akár, mégpedig egy test és lélekben, ami vagy cél volt, vagy nem, mindenesetre a folyamat következményeként életre kelt. Ennél több pedig nem is kívánható egy albumtól, ami az utóbbi idők legjobb délszláv muzsikájával ajándékozott meg bennünket.