A Bixiga 70 zenekar São Paulo multietnikus Bixiga negyedében alakult meg 2010-ben. Azóta is a Rua Treze de Maio 70 alatti Traquitana stúdió a főhadiszállásuk, de névválasztásukban Fela Kuti Afrika 70 nevű bandája is szerepet játszhatott. Hiszen másképp festene a zenéjük Fela afrobeatje nélkül, ahogy másképp festene Brazília zenéje is az odahurcolt afrikai rabszolgák nélkül. Másképp a szomorúsága, és másképp az eksztázisa. A Bixiga 70 tíz tagja pedig pontosan tudja, hogy mit köszönhet nekik.
A Quebra Cabeça a negyedik albumuk, és messze az eddigi legjobb. Most sikerült először stúdióban jutniuk a csúcsra azzal a pokoli fortyogással, ami eddig csak a koncertjeiken sütött. Ebben most benne van mindaz a vadság és mindaz a színesség, ami São Paulót jellemzi. Nem véletlen, hogy a „kirakós” (magyarul: puzzle) címet kapta az album. Illeszd egymáshoz a számait, és a végén kijön belőle Bixiga. A mélyén Nigériával, Ghánával és annyi funkyval, mintha most São Paulo utcáin forgatnák a hetvenes évek fekete gengszterfilmjeit. Isaac Hayes, Curtis Mayfield, James Brown – ugye, megvan? Csak azokban nem volt ilyen bitang fúvóskar. Ez a tökély.
(Glitterbeat Records, 2018)