Az amerikai Art Moore bár először filmes és tévésmunkákhoz összeállt projektként indult, csak hát az a fránya kémia. És ugye ami működik, azt érdemes múködtetni, még akkor is, ha ennyire az érzelmekre és irodalmi látleletre (azaz kvázi-novellákra) kihegyezett pillanatképek sorba ültetése adja ki a történet ívét. Így nem maradt más, mint dream-popként elsütni, az pont ilyesmikre lett kitalálva.

Dobgép és szintiharmóniák húzzák magukkal a majdnem hagyományos dalokat, és ezek a fátyolozott hangulatok nem is véletlenek: „Úgy gondolom, egyetemesen szívszorító élmény az, ha konfliktusok alakulnak ki egy közeli barátságon (vagy bármilyen intim kapcsolaton) belül, amikor az ember úgy érzi, hogy végtelen mennyiségű szeretetet és energiát kell adnia valakinek, de ők nem képesek viszonozni valamilyen okból. ” Hát így...