A finn indie-banda bármiféle külső bemondás nélkül, csak ezzel a soulos-rockandrollos-pszichedelikus-popos, egészen buborékfinomságúra hangszerelt és ironikus szószokba csavart muzsikájával ott van az effélék világélvonalában, amihez tényleg semmi mást nem kellett tennie Arppa-éknak, csak ön-azonos módon görgetni dalról dalra és lemezről lemezre azt a csodát, amit valahogy sikerült úgy kipiszkálni magukból, hogy hermetikusan egybeérve és zenekari formát öltve segít jobban megérteni a természetesség fogalmát.

Harmadik nagylemezükön is ugyanazzal a producerrel dolgoztak, ha már bevált a recept korábban is, de most néhány plusz muzsikus is képbe került: „tehetséges zenészeket kértem fel vendégnek, akik véleményem szerint véletlenszerűséget hoztak bele, azt is akartam, hogy bizonyos dalok első menetei kerüljenek az albumra” – kommentálta Arppa.